Székely Norbert hisz a női kosárlabda-válogatott továbbjutásában

Budapest – Székely Norbert szövetségi kapitány szerint bravúr kell a továbbjutáshoz, de lát esélyt a női kosárlabda-válogatott sikerére az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A szeptemberben, pályafutása során a posztra már harmadik alkalommal kinevezett szakember csütörtökön az M1 aktuális csatornának elmondta, megfiatalított kerettel várja ugyan a Litvániában november 11-én esedékes, majd négy nappal később Miskolcon, Albánia ellen sorra kerülő összecsapásokat, ezzel együtt fontos a jó eredmény elérése, hiszen ez az út vezet a csapatépítéshez. A csoport negyedik tagja Oroszország.

Hozzátette, Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra válogatottól való visszavonulása érzékenyen érinti ugyan a csapatot, mert így automatikusan a fiatalokhoz kell nyúlni, viszont ők jó elegyet alkothatnak a rutinosabb játékosokkal.

Székely Norbert megjegyezte, a következő két mérkőzésen Vandersloot Courtney helyett Goree Cyesha Damian lesz a megengedett egy honosított játékos, ugyanis a Győr centere hiányposztot tölt be a jelenlegi magyar válogatottban, s jelenléte a soron következő összecsapásokon döntő lehet.

A Sopront 2009-ben az Euroliga négyes döntőjébe vezető, 43 éves Székely Norbertet azután nevezték ki ismét szakvezetőnek, hogy elődje, Stefan Svitek augusztusban közölte: a jövőben a cseh válogatottat, valamint a Diósgyőrt irányítja.

– MTI –


Budapest - Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretét, amelybe tizenhat játékost hívott meg. A szövetség pénteki közleménye szerint a Litvánia és az Albánia elleni találkozókra való felkészülés november 6-án ...








hirdet�s