Szegvári Katalin nem celebjei, de annál inkább híresei

Szegvári Katalin
Szegvári Katalin
Miskolc – „Olyan embereket akartam bemutatni, akik értékesek és értéket is hoztak létre.” Interjú: Szegvári Katalin író-újságíróval

Húsz évvel ezelőtt büszke voltam rá, hogy ő lett az osztályfőnököm. A kulturális műsorokból jól ismert műsorvezető, újságíró Szegvári Katalin nem is tanárunk, sokkal inkább második anyánk volt. Megtanultuk tőle az újságírás alapjait, a szakma szabályait, és azt, hogy a vélemény szabad, az elvekből nem engedünk. Miközben olvastam legújabb könyvét, a Nem celeb, csak híres interjúkötetet, újra tanulhattam tőle, jó volt úgy olvasni az interjúit, mint egy diák, aki még mindig el akar lesni valami újat a tanárától. Bevallom, amikor szóba került, hogy készíteni kellene vele interjút a könyve kapcsán, megijedtem, olyan volt, mint egy vizsgafeladat. Féltem én kérdezni őt. De ahogy felvette a telefont, már csak azon gondolkodtam, hova tűnt az a két évtized…

Ahogy te fogalmaztad meg, nem celeb, csak híres az a 13 televíziós, akikkel interjút készítettél a könyvedbe. Miért éppen őket választottad?

Szegvári Katalin: Mert utálom az általánosítást, utálom, amikor azt mondják, minden, ami kereskedelmi tévé, az vacak, minden műsoruk rossz. Mivel én még mindig tanítok, néznem ezeket a csatornákat is, és bevallom, türelmes vagyok velük, hiszen, ha valami nem tetszik, akkor kikap­csolom a tévét, vagy átkapcsolok egy másik csatornára. De ami nagyon fontos, a kereskedelmi tévék nem a mi pénzünkből működnek. A sarki boltban sem verem a pultot, hogy miért csíkos ruhát árulnak, amikor nekem a pöttyös tetszik. Tudomásul kell venni, ezek a csatornák üzleti vállalkozások, azt csinálják, olyan műsort készítenek, amiből meg tudnak élni. Ráadásul sok értékes műsor született ezekben a tévékben, például a Napló, ami fénykorában, az elején kiváló volt, sok értékes riportot készítettek. Ezeket tanítottam is a diákjaimnak. Rájöttem arra, hogy a műsor készítői közül a legtöbben a Magyar Rádióból vagy a Magyar Televízióból érkeztek a TV2-höz. Az egyik szempont tehát, ami alapján kiválasztottam az interjúalanyaimat, a tehetség volt. Olyan embereket akartam bemutatni, akik értékesek és értéket is hoztak létre. A Napló mellett azért megemlíteném a Baló-műsort, a Házon kívült vagy a XXI. századot. Azt gondolom, ezekkel nem milliós nézőszámra hajtanak a csatornák. Nincs mese, ezek közszolgálati műsorok.

Ez megmagyarázza azt, hogy híresek, de mitől nem celebek?

Szegvári Katalin: A celeb szónak itthon pejoratív értelme van. Vannak, akik szóra sem érdemesek, mert nincs semmilyen teljesítmény mögöttük, és vannak, akik tehetségesek ugyan, de a bulvár hasábjain élik az életüket, ott szülnek, házasodnak, plasztikáztatnak. Nem ítélem el őket, de én nem rájuk vagyok kíváncsi. Azokat szerettem volna bemutatni, akik híresek ugyan, de féltve őrzik a magánéletüket, nem engedik be az újságírókat a hálószobájukba. A könyvemben például Máté Kriszta mondja, hogy az esküvői költségvetésük jelentős részét tette ki, hogy a nyilvánosságot kizárják az eseményről. Till Attila is arról beszél, ő egy unalmas kispolgár, szép feleség, szép gyerekek, semmi érdekes nincs a bulvár számára az ő házasságában… Többféle út van, én nem ítélem el azokat, akik nem az utóbbit választják, de engem ez érdekel, azok élete, akik a teljesítményükkel lettek híresek.

Az interjúalanyokat ismerted személyesen?

Szegvári Katalin: Nem, volt, akit a könyv kapcsán ismertem meg. Például Hajós Andrással az interjún találkoztam először, Azurák Csabával és Till Attilával is. Szorongtam is, mert azt éreztem, más világból jöttek, tartottam attól, mit tudunk egymásnak mondani. De végül hosszú, mély beszélgetések voltak. Eljöttek a kiskertembe és onnan már nem rohantak el. Nagy élmény volt nekem is, de azt gondolom, most már a beszélgetőpartnereim is elégedettek.

Most már?

Szegvári Katalin: Igen, mert igazából nem is foglalkoztak azzal, hogy ebből könyv lesz. És izgalmas volt számukra is, hogy mivé állt össze, nekem pedig jó érzés, hogy megbíztak bennem, ahogy a Napvilág Kiadó is. És elsőre mindenki igent mondott.

A könyvben markáns véleményt mondasz a közszolgálati televíziózásról, illetve annak hiányáról. Ha most csinálhatnál közszolgálati tévét, milyen lenne?

Szegvári Katalin: Én már nem kellenék hozzá, akik a könyvemben szerepelnek, pillanatok alatt összehoznának egy tisztességes közszolgálati csatornát. Az ő generációjuk megtanulta a közszolgálatiságot, hiszen – mint említettem is – a tévéből, rádióból keveredtek a kereskedelmi tévékhez. De ahogy a könyvem ajánlójában Érdi Sándor írja: „…hátradőlök, becsukom a szemem és elképzelem: micsoda televíziót tudnának ezek csinálni a köz szolgálatában!”

A kereskedelmi tévék szórakoztató műsorairól mi a véleményed?

Szegvári Katalin: A show-műsorokat is kedvelem, például a Szombat esti láz a kedvencem volt, hihetetlen, hogy civilek milyen energiákat fektettek abba, hogy működjön. De a tehetségkutatókat is szeretem, nem szabad elfelejteni, néhány nagy tehetség valóban született ezeknek köszönhetően.

Előző könyvedben – Hogy vagytok, ti régi játszótársak? – volt kollégákkal beszélgettél. Vágó István abban és a mostani könyvben is szerepelt. Miért?

Szegvári Katalin: A korábbiban az én generációmat mutattam be, adott volt, hogy Vágó Istvánnal beszélgessek. A mostaniban pedig azért, mert itt meséli el először, hogyan távolították el a TV2-től. Politikai okok miatt kellett mennie, így azt gondolom, az ő menesztése, az ő története szimbolikus. Megmutatja, hogyan teszi be a lábát a politika egy független, gazdasági alapon működő tévébe. Ráadásul Vágó István személye összefügg a kereskedelmi televíziózással, nélküle kevésbé lenne érthető, hogy mi történt az elmúlt években.

Voltak, akik kimaradtak a könyvből, esetleg majd benne lesznek egy következőben?

Szegvári Katalin: Ebben a témában nincs következő.

A könyvírás mellett mire jut még időd?

Szegvári Katalin: Tanítok a Zsigmond Király Főiskolán, valamint kommunikációs tréningeket tartok. És van két unokám, akik mindennél fontosabbak. Szerencsére nem vagyok tétlen.

Szántó Rita








hirdetés