Szecesszió és manga egyetlen képkockában

Kriston Tímea
Kriston Tímea
Miskolc – Manga jellegű történelmi-misztikus képregényt rajzol a miskolci telekista-földesista diáklány. Egy korábban háttérbe szorított és ma sem kellően elismert művészeti terület, a képregény. 

Azért a legutóbbi években már egyre inkább képes elismerést kivívni magának:

egyre több az igényes kiadvány, és a szakma nemrég már a III. Magyar Képregényfesztivál-t tartotta a fővárosban. Itt a különféle műfajú, stílusú, terjedelmű és formájú „komiksz” hazai legjobbjait díjazták, a profik mellett kezdőket és amatőröket is, köztük egy miskolci földesista diáklányt is.

– A fesztivál alkalmával meghirdetett pályázatra adtam be, az egyik kategóriában, készülő képregényem próbaoldalát, s kaptam érte első díjat – meséli lapunk érdeklődésére Kriston Tímea.

A kilencedik művészet
A képregény, ahogy arra a legtöbben gondolnak (és például a Wikipedia internetes lexikon szócikke is így kezdi a definíciót), az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke. Ez részben igaz, ám az amúgy önálló művészeti ág – a „kilencedik művészet” – nem ritka gettóba zárásához vezethet. Vezetett is, például hazánkban az elmúlt fél évszázadban, ahol a kultúrpolitika kizárólag az adaptált irodalmi művek tekintetében fogadta el a képregényt, azaz mint klasszikus regények könnyed, rajzos feldolgozását. Valójában a képregény – ahogy azt főleg Franciaországban, Belgiumban, Japánban, az Egyesült Államokban rég tudják – épp annyira önálló megközelítési mód és művészeti forma, mint amennyire a film nem egyszerűen „adaptált színház”.
Buborékban a mondanivaló
A képregény alapesetben (ettől sokféle eltérés képzelhető el, formai és műfaji gazdagságot eredményezve) olyan rajzok sorozata, amelyek időrendi egymásutánságukban egy történetet mesélnek el, a háttereket vázlatosan, a szereplőket (gyakran) karikírozva ábrázolva, a közöttük folyó párbeszédeket pedig úgynevezett szóbuborékokban megjelenítve. A speciális formák, egyedi ötletek száma végtelen. Van képregény szöveg (buborék) nélkül, vagy művészi, festményszerű háttérkidolgozással, realista ábrázolással, de olyan is, amely – újságban megjelenő sorozatként – ugyanazt a két-három kockás képsort variálja újabb és újabb dialógusokkal (például David Lynch filmrendező visz egy ilyen nevezetes szériát).
A képregény eredetét, történetét illetően szintén nem egyöntetű a kép. Számíthatjuk kezdeteit akár az őskori barlangrajzoktól, akár ilyen-olyan történelmi előképektől, a tizenkilencedik századi humoros képsorozatoktól vagy a két világháború közötti amerikai comics-aranykortól. Az biztos, hogy elterjedése és népszerűvé válása nem független a nyomtatott, újabban pedig az online média fejlődésétől. A Wikipedia úgy fogalmaz: „tipikusan huszadik századi műfaj, a popkultúra része”.
A képregény, ahogy arra a legtöbben gondolnak (és például a Wikipedia internetes lexikon szócikke is így kezdi a definíciót), az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke. Ez részben igaz, ám az amúgy önálló művészeti ág – a „kilencedik művészet” – nem ritka gettóba zárásához vezethet. Vezetett is, például hazánkban az elmúlt fél évszázadban, ahol a kultúrpolitika kizárólag az adaptált irodalmi művek tekintetében fogadta el a képregényt, azaz mint klasszikus regények könnyed, rajzos feldolgozását. Valójában a képregény – ahogy azt főleg Franciaországban, Belgiumban, Japánban, az Egyesült Államokban rég tudják – épp annyira önálló megközelítési mód és művészeti forma, mint amennyire a film nem egyszerűen „adaptált színház”.

A képregény eredetét, történetét illetően szintén nem egyöntetű a kép. Számíthatjuk kezdeteit akár az őskori barlangrajzoktól, akár ilyen-olyan történelmi előképektől, a tizenkilencedik századi humoros képsorozatoktól vagy a két világháború közötti amerikai comics-aranykortól.

Füles és társai
A hazai képregénykiadás a rendszerváltás előtt jószerével a Füldes rejtvényújságra korlátozódott. A nagy olvasottságú hetilapot sokan azért vették, hogy a két vagy három, két-két oldalas képregényt kivágják belőle, házilagosan összefűzzék. A század második felének magyar mesterei szinte egytől egyig ebből a műhelyből nőttek ki, Korcsmáros Páltól (Rejtő-apatációk) Zórád Ernőn át (ő a Tabánt ábrázoló festményeivel szerzett még nevet) a „nagy generációt” záró Fazekas Attiláig (Botond és sok minden más). A kilencvenes és különösen a kétezres években egészen új nemzedékek tűntek fel, értelemszerűen felerősödött a „nyugati” hatás, az amerikai, illetve a japán alkotások, stílusok, témák befolyása. Ugyanakkor háttérbe szorult, szinte el is tűnt a magyar képregény-kiadásban addig domináns szerepet játszó történelmiregény-adaptációk alkategóriája (többek bánatára).
Az biztos, hogy elterjedése és népszerűvé válása nem független a nyomtatott, újabban pedig az online média fejlődésétől. A Wikipedia úgy fogalmaz: „tipikusan huszadik századi műfaj, a popkultúra része”.</td>
  </tr>
</table>Az említett kategória a manga; mint ismeretes, a japán kultúrából eredetű képregénystílus újabban rendkívül népszerű lett Amerikában és Európában, így nálunk is. A Földes gimnázium harmadikosa azonban gyorsan hozzáteszi: – A történet mangának indult, a tanárommal úgy döntöttünk, hogy legyen valami eredeti. A szecesszió képi világa lett az a plusz, amivel egyedivé válhat a végeredmény.

Angolszász csengésű nevek

Két éve mutatta be a Teleki tehetséggondozó kollégium diákja tanárának, Zemlényi Attilá-nak a rajzait, s kapott tőle biztatást a folytatásra.

– Mindig szerettem rajzolni, de akkoriban kezdtem komolyabban foglalkozni vele – idézi fel. – A készülő mű történetét már megírtam, most beszéljük meg, hogy jó-e, hol kell rajta javítani. A cím még nincs meg, a főszereplők azonban igen, két lány és egy fiú: angolszász csengésű nevük Grace Herdenson, Constance, és Allistair. Gondoltam magyar nevekre is, de nem hangzottak olyan jól – magyarázza a képregények világában egyébként korántsem szokatlan választást. Ő maga egyébként nem amerikai, inkább japán eredetű képregényeket olvas (pár éve itthon is bőséggel adnak ki), de kedveli a régebbi magyar kiadványokat, például Fazekas Attila rajzait, amiket még édesapja gyűjtött össze a hetvenes-nyolcvanas években.

Minimum négy-öt

A milyen lesz a majdani, Kriston Tímea jegyezte képregény, arra ma még nincs kész válasz. Annyi tudni, hogy „történelmi hátterű, kicsit misztikus” sztori, az említett szereplőkkel. Az ifjú alkotó a tekintetben eltökélt, hogy „nem csak egykötetes lenne, hanem minimum négy-öt”.

Usagitól Kalyberig
A mai képregény-kiadási piacot áttekintve – és egyre több a szaküzlet, valamint a könyvesboltokban a különpolc – legnagyobb arányban eredeti (klasszikus és újabb) amerikai szuperhős-sztorik magyar fordításait találjuk, az utóbbi években e mellé zárkóztak fel a mangák (Japánból eredő stílus, a sztereotípia szerint „azok a nagyszemű fiúcskák és lánykák”). A legutóbbi időkben a művészeti ág igazi különlegességei is teret kapnak, egyenesek drága reprezentatív albumok formájában, mint Frank Miller „300”-a, az Usagi Yojimbo, a Paul Auster-féle Tükörváros, Art Spiegelmantól a „Maus”, Dino Buzzatti Képes Poémája, Kaffka képregényes életrajza, továbbá a magyar klasszikusok felújításai, nem beszélve az új tehetségek most induló sorozatairól (Kalyber Joe, Rév, Butapest, Marabu dodói, stb.).
Ám nem ebből szeretne megélni: a jövőre esedékes pályaválasztásról annyit mond, eddig a földrajzot szerette, a természettudományok érdeklik, újabban a biológia, valamint a restaurátori szakma.








hirdet�s