Szebb és takarékosabb lett Cserépfaluban az óvoda

Megszépült az óvoda
Megszépült az óvoda - © Fotó: Tóth Balázs
Cserépfalu – A tavalyi esztendőben sokat fejlődött Cserépfalu.

Megújult például az óvoda, felújították, szigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a világítást és még napkollektorokat is elhelyeztek a tetőn, mindezt 26 millió forintból, amelyből majdnem négy és félmilliót adott az önkormányzat. De a konyha is szebb lett, s az udvar is, amelyen rendszerint 24–26 gyerek játszik.

Szeretnénk a Hór-patak medrét szélesíteni, burkolni. Csendes Péter

Csendes Péter polgármester elmondta azt is, a falun keresztülvezető utat is rendbe tette a közútkezelő. Tavaly decemberben döntöttek arról, hogy önerőből egy fitnesztermet is kialakítanak, ehhez felújították a kiszemelt épületet, és gépeket is vásároltak. Az edzőterem idén év elején nyílt meg.

– Készülünk a TOP-os pályázatokra. Régóta probléma, hogy a Bem utcát elöntötte a víz, ha sok eső hullott. Ezért szeretnénk a Hór-patak medrét szélesíteni, burkolni. A ravatalozónk is felújításra szorul, kérdés, hogy erre lesz-e pályázat, ha nem, akkor önerőből kell rendbe tennünk. Az óvoda után más épületeinkre is ráférne az energetikai korszerűsítés, így a vendégházra, az erdei iskolára, a szolgálati lakásra, de az iskolára is – beszélt a tervekről Csendes Péter.

ÉM-TB








hirdetés