SZDSZ: Várható volt Laborc Sándor lemondása

Várható volt, hogy Laborc Sándor lemond a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatói posztjáról – mondta hétfőn a Független Hírügynökségnek Gulyás József, a nemzetbiztonsági bizottság SZDSZ-es tagja. A politikus ugyanakkor megjegyezte: az új jelölt neve még azelőtt kiszivárgott, hogy a szakminiszter tárgyalásokat kezdeményezett volna a parlamenti pártokkal.

Laborc Sándor felmentése is indokolt lett volna az NBH éléről, ám lemondása elegánsabb megoldás volt – mondta hétfőn Gulyás József. Az SZDSZ-es képviselő emlékeztetett rá, hogy a főigazgató tavalyi kinevezését sem ő, sem a szakbizottság többsége nem támogatta, ám Laborc Sándort mégis kinevezte Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Az elmúlt év fejleményei, különösen pedig az UD Zrt. körül kirobbant botrány is azt igazolta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság megfontolt döntést hozott korábban – tette hozzá.

Gulyás József szerint a nemzetbiztonság az a terület, amelynek irányítását egyetlen kormány vagy kormányzó párt sem tekintheti saját “zsákmányának”. A nemzetbiztonsági szakszolgálatoknak depolitizáltan kell működniük – hangsúlyozta. A politikus fontosnak nevezte, hogy az NBH új főigazgatójának kinevezését a szakbizottság is támogassa majd.








hirdet�s