SZDSZ TISZTÚJÍTÁS: Pető szerint szemétség Kuncze lejáratása

Igazi szemétségnek nevezte Pető Iván, az SZDSZ tisztújításának szombati levezető elnöke azt, hogy Kuncze Gábort lejárató óriásplakátok jelentek meg a városban. A hétvégén Budapest több pontján “Köszönjük elnök úr, az ellopott rendszerváltást, az elárult liberalizmust. Lop Stop 2007.03.31.” feliratú plakátok jelentek, a leköszönő elnök képével.

Pető Iván így fogalmazott: szemétség emberileg lejáratni valakit akkor, amikor már nincs tétje, (…) pénzt nem kímélve még utoljára belerúgni valakibe, aki nyilvánosan bejelentette, hogy visszavonul. Ha van szemétség, ez az.” Pető Iván szerint ugyanakkor a lejáratás azt is bizonyítja, hogy Kuncze Gábor fontos ember.

Pető Iván elmondta: utánajárt a Kuncze Gábort szidalmazó plakátoknak. Azt, ki bérelte ki az óriásplakát felületek, nem sikerült kiderítenie. De – úgy tudja – 120 ilyen óriásplakátot helyeztek ki Budapesten. Ennek a pénznek például a szegény sorsú gyerekeknél jobb helye lett volna – mondta Pető Iván.








hirdet�s