SZDSZ TISZTÚJÍTÁS: Kóka János az SZDSZ új elnöke

Tekintsetek közösen elnökötöknek, mert én úgy tekintem magam, mint minden magyar szabad demokrata elnöke – ezt kérte Kóka János a liberális küldöttektől a szombati tisztújításon, miután a párt elnökévé választották. Az új elnök azt mondta: az első lépés az lesz, hogy leüljön Fodor Gáborral és csapatával, és megnézzék, hogyan tudják felszámolni a párt belső megosztottságát. Fodor Gábor is szót kért, és arra bíztatta támogatóit, tegyenek meg mindent, hogy Kóka János sikerre vezesse az SZDSZ-t.

Kóka János a megismételt, második szavazáson rendkívül szoros küzdelemben győzött, így ő vezeti a liberális pártot a következő két évben. Kóka János 380 szavazatot kapott, míg Fodor Gábor 367-et.

“Az SZDSZ Magyarország legizgalmasabb pártja” – ezzel kezdte első elnöki beszédét Kóka János. Megköszönte a bizalmat, hogy többen szavaztak arra, hogy ő vigye tovább a pártot, ő adjon egyre több reményt, hitet és sikert. A vetélkedésnek vége – mondta Kóka János. Hozzátette: most az együttműködés következik mindenkivel, függetlenül attól, hogy Fodor Gábort vagy őt támogatták-e, mert Kóka szerint mindenki a SZDSZ jövőjét támogatta.

“Kemény küzdelem volt, eldőlt” – mondta Fodor Gábor, aki gratulált Kóka Jánosnak és azt kívánta, hogy vezesse sikerre a szabad demokratákat.

A második szavazáson az elsőnél kilenccel kevesebb, összesen 749 küldött szavazatott, de ketten érvénytelenül. Kóka Jánost 380-n, Fodor Gábort pedig 367-en támogatták. Az első szavazásnál 758 küldött vette fel a szavazólapot, de az urnákba ezekből csak 757-t dobtak be. Mindkét elnökjelölt 377-377 voksot kapott és volt 3 érvénytelen szavazat. Mivel az SZDSZ alapszabálya nem ad útmutatást, mi a teendő ilyenkor, ezért a küldöttgyűlés megismételte a szavazást.








hirdet�s