SZDSZ TISZTÚJÍTÁS: Fodor: Soha nem volt ilyen erős a támogatottságom az SZDSZ-ben

Fodor Gábor büszke az elnökválasztásban elért eredményére – ezt a liberális elnöki posztról néhány szavazattal lecsúszó politikus mondta a Független Hírügynökségnek. “Soha nem volt még ilyen erős a támogatottságom a pártban, az SZDSZ fele mögöttem áll” -fogalmazott Fodor Gábor.

Kóka János a megismételt, második szavazáson rendkívül szoros küzdelemben, 13 szavazattal kapott többet, mint Fodor Gábor. Kóka Jánosra 380-an voksoltak, Fodor Gáborra 367-en. Az első szavazáson mindkét jelölt 377 voksot kapott.

Fodor Gábor nem is kutatja a szombati elnökválasztás végső eredményének okát, azt szerinte ugyanis az első forduló kiegyenlítettsége és a második forduló minimális különbsége után nem is lehet.

Fodor Gábor mindeképpen együttműködésre törekszik majd Kóka Jánossal, de ugyanakkor az elveit nem fogja feladni. Fodor Gábor szerint a jövő héten ülnek majd le Kóka Jánossal beszélgetni a párt jövőjéről, arról azonban, hogy milyen posztot szeretne majd betölteni a Kóka vezette SZDSZ-ben, még nem gondolkodott. “Én elnök akartam lenni, a többire majd még alszom” -mondta Fodor Gábor.








hirdet�s