Százpontos lett a felvételije

Akt.:
Gál Péter otthonában
Gál Péter otthonában
Tarcal – Fantasztikus eredmény: Péter 100 pontosra írta meg a középiskolai felvételi feladatlapjait.

Sokan panaszkodtak az idei, központi, írásbeli feladatokra. Gál Péternek azonban nem okoztak nehézséget a tesztek, olyannyira, hogy maximális pontszámot, azaz 100 pontot szerzett. Ezek után bármelyik középiskolát választja, minden bizonnyal felvételt nyer. Csakhogy nem egyszerű a választás, hiszen Péter sok mindenben tehetséges, és egyelőre azon töpreng, melyik irányba induljon el.

– Informatikaórán voltam, amikor megnéztük a számítógépen a felvételi írásbeli eredményeit. Az fantasztikus érzés volt, amikor kiderült, hogy az enyém 100 pontos lett, azaz elértem a maximális pontszámot. Az informatikatanárom szinte repült az igazgatóhoz, hogy elújságolja neki a nagy hírt. Az osztályfőnököm és a matematikatanárom pedig annyit mondtak: „Ezt vártuk tőled, Petikém!” – mindezt Gál Péter meséli az Észak-Magyarországnak, aki a Tarcali Klapka György Általános Iskola végzős diákja, és azért kerestük meg őt, mert szinte hihetetlen, hogy valaki meg tudja írni 100 pontosra a középiskolai felvételi teszteket.

Már egy fél éve

De hogy sikerülhetett ez? – kérdeztük Pétertől. És ő csak mesél, mesél, lelkesen, és a beszélgetés végére teljesen meggyőződünk róla, hogy nem is kaphatott volna mást, csak a maximumot. Megjegyzi: nem ő az első ebből az iskolából, aki kimagasló teljesítményt ért el a központi írásbelin az elmúlt évek során.

– Nem akarom, hogy nagyképűnek hangozzék, de első osztálytól kitűnő tanuló vagyok. A felvételire pedig nagyon sokat készültem. Már egy fél éve csak erre tanulok, itthon és az iskolában is. Az iskolában az előkészítő órákon, szakkörökön tanáraim segítségével. Nagyon sokat köszönhetek osztályfőnökömnek, matematikatanáromnak és az igazgatónőnek, valamint minden tanáromnak, mert mindannyian nagy tudású és odaadó pedagógusok. Otthon pedig az elmúlt évek feladatlapjait oldottam meg. Mindegyiket. Még a pótfeladatlapokat is letöltöttem – sorolja Péter.

Versenyeredmények

Aztán megtudjuk tőle azt is, hogy nemcsak a kötelező tananyagot tanulta meg mindig szorgalmasan, de versenyekre is szívesen készült. Kiváló eredményei vannak matematikából, magyarból, angolból, sőt most épp két országos csapatversenyre is készül: ének-zenéből és anyanyelvből. De a szavalóversenyek állandó résztvevője és nyertese vagy érmese is.

Még nem döntött

Nagy élmény volt számára, hogy nemrég cserediákként Lengyelországban járt. A cél az volt, hogy angoltudását „élesben” is kipróbálja, hiszen külföldön csak angolul tudott beszélgetni társaival.

És ha Péternek ennyi minden mellett még marad egy kis szabadideje, azt is hasznosan tölti. Szeret olvasni, érdeklik a technikai dolgok, az informatika, szeret múzeumba és színházba járni, de lenyűgözik a biológiai témájú kiállítások is. És persze, mint minden fiatal, szeret a barátaival lenni. Elárulja: még nem döntötte el pontosan, hogy melyik középiskolába jelentkezik, csak annyit tud, hogy valamelyik miskolci gimnáziumot választja majd. Azért nehéz a választás, mert sok minden érdekli, és ezért nem tudja, hogy a sok jó tagozat közül melyik lenne számára a legmegfelelőbb. Felnőttként el tudja magát képzelni webfejlesztőként, mérnökként, angol nyelvtanárként, de akár orvosként is.

Az azonban biztos, hogy a tanév végén Miskolcra költöznek, hiszen, mint fogalmaz, a fél életüket már így is itt töltik. Csak a nyolcadik osztályt szeretett általános iskolájában akarja befejezni.

– Hegyi Erika –








hirdetés