Száznegyven hangszert próbálhat ki a tárlaton Miskolcon

Akt.:
Ők a billentyűsök mellett voksoltak
Ők a billentyűsök mellett voksoltak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Megnyílt az ötnapos zenei játszótér és hangszerkiállítás a Miskolci Galériában „Hangszert a kézbe” címmel.

Élményalapú zenélésre és tanulásra, hangszeres játékra nyílik lehetőség az általános iskolás korosztály számára, profi zenészek segítségével a május 29-én, kedden indult és egészen szombatig tartó nagyszabású rendezvényen.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A gyerekek száznegyven különböző népi és könnyű­zenei hangszeres csoport: a dob és ütőhangszer, a gitár és basszusgitár, a billentyű, a vonós, az elektronikus zenei, valamint a stúdió szekció játékába szállhatnak be, és szimultán huszonnégy rendhagyó interaktív énekórán vehetnek részt, amelyek mellett zenetörténeti előadások szintén helyet kapnak.

Kevesen zenélünk

– Tavaly februárban indult a sorozat, és egyértelműen a figyelemfelkeltés volt a célja – mondta a szervező Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

– Magyarországon az európai átlaghoz képest nagyon kevesen játszanak hangszeren. Csak Bulgáriát tudjuk megelőzni e tekintetben, tehát alulról a másodikok vagyunk. Generációk nőnek fel úgy, hogy tulajdonképpen nem fognak a kezükben hangszert. Jelen pillanatban az országban intézményes rendszerben nem oktatnak könnyűzenét még alapszinten sem. Úgyhogy ez még a jövő feladata, de mi szeretnénk rajta változtatni. Elég nagy sikere van a rendezvénynek, közel hatvanezer gyerek jött már el és már az első napon is telt házzal működünk.

– DA –