Szárítják a Szigetet – az eső miatt nem marad el program

Egy tízfős rohambrigád és hét szippantós autó dolgozik folyamatosan azon, hogy minél előbb eltüntessék az eső nyomait a Szigeten. Eddig több mint 160 köbméter homokot szórtak szét. A szervezők azt ígérik, hogy délutánra a Sziget 90 százalékát “felszárítják”.

A rossz idő miatt nem marad el egyetlen program sem vasárnap – közölte a Sziget Fesztivál kommunikációs vezetője. Marinka Csaba elmondta, hogy szombaton 55 ezren voltak a Szigeten. Ez kevesebb, mint amennyi látogatót vártak, de az eső sokakat elriasztott. A meteorológiai előrejelzések szerint a fesztivál ötödik napján sem ússzák meg eső nélkül a szigetlakók, de mindent elkövetnek, hogy a Faithless-rajongók zavartalanul élvezhessék a koncertet.

Vasárnap a Nagyszínpadon a Babylon Crircus és a Razorlight koncertje után lép színpadra Sinéad O’ Connor. Az ír énekesnőt a Faithless követi. A két világsztár fellépése között a szervezők Guinness csókrekordra is várják a látogatókat. A Világzenei Nagyszínpadon a Söndörgő kezd a macedón Ferus Mustafovval, majd zenél a Muzsikás és az elefántcsontparti csapat az Alpha Blondy. Az estet az amerikai Eddie Palmieri koncertje zárja.

A wan2 Színpadon az osztrák ROIA zenekar után egy amerikai rappert, Beat Assailant-t hallgathtatja meg a közönség. Este kilenctől ezen a helyszínen egy izlandi zenekar – a GusGus koncertje várja a szigetlakókat.

Aki a szombati eső miatt kihagyta az Open Tisztáson délután fél öttől a Budapesti Panaszkórust , vasárnap ugyanott meghallgathatja őket.. A Roma Sátorban mások mellett fellép a székely, román, cigány és szász zenei hagyományokat ötvöző romániai együttes a Nadara.

Emellett a hétvégén is várja a szigetlakókat napközben és este a Macskafogó Tejbár, ahol sötétedés után a szigetlakók megnézhetik a kultikus rajzfilmet – a Macskafogót.








hirdetés




hirdet�s