2015.06.17. 09:38

Szebbnél szebb áriák, minimalista stílusban - Interjú: Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervezővel

Miskolc - „Mert nem akarjuk direkt maivá tenni, de a mai kor alapvetően meghatározza.”

Az „Ezrek operája” programban A trubadúrt, a szebbnél szebb áriák operáját tűzi műsorára a Bartók Plusz Operafesztivál. Galgóczy Judit nem először rendezi ezt a darabot, és Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező sem először álmodik színpadképet A trubadúrhoz. Sőt, kettőjüknek sem ez az első közös munkájuk és nem is az első miskolci. Erről is kérdeztük Juhász Katalint.

Ezúttal a Jégcsarnokba költözik az operaelőadás, gondolom, ez a jelmez- és díszlettervezés szempontjából más megoldásokat, ötleteket igényel.

Juhász Katalin: Valóban más egy kicsit, de igazából ugyanolyan zárt és kulisszarendszerű színpadot építünk. Az valamennyire megnehezíti a helyzetet, hogy nincsenek tartók, ezért sok-sok ember szükséges ahhoz, hogy fel tudják állítani és össze tudják rakni a díszletet.

Mit lehet elárulni a díszletről?

Juhász Katalin: Ahogy manapság mondják: minimalista lesz a díszlet. Lényegében színházban vagyunk, ott játszódik az egész. Úgyis kezdődik majd a darab, hogy minden szereplő nézőként vonul be a színházba, ezután alakulnak ki a helyzetek, ezután válik mindenki azzá, amit a szerepe jelent. Lényegében ugyanazon az emberek vonulnak végig a történeten, akik bejöttek a nézőtérről.

Jelmezek?

Juhász Katalin: Abszolút mai, nagyon egyszerű lesz. Olyan ruhák lesznek, mint amiben az utcán járnak az emberek. Nincs semmi különleges formavilág. Maximum annyi, hogy egy-egy ruhának tudni kell dolgokat, például szét kell mállnia a végére.

Miért a minimalista díszlet és az egyszerű ruha?

Juhász Katalin: Ezt alapvetően a rendezői koncepció határozta meg, amire azt mondom, legyen meglepetés. Remélem, hogy azért válaszra, visszhangra talál a nézők részéről. Mert nem akarjuk direkt maivá tenni, de a mai kor alapvetően meghatározza. De semmiképpen nem szeretnénk elidegeníteni, mert a történet maga abszolút érvényes.

Hol tart a rendezés, a tervezés?

Juhász Katalin: Már nagyon a végén, de még kell simítani, korrigálni.

Ilyenkor még lehet változtatni?

Juhász Katalin: Abszolút, szerintem még az utolsó pillanatban is változtatni fogunk, mert mindenféle nehézségek miatt késve kezdtük a produkciót, de végül is sínen van, ettől már nem menekülünk meg.

Miskolcon volt az első színházi tervezése, az is Galgóczy Judittal közös munka volt…

Juhász Katalin: Valóban, 1988-ban dolgoztunk együtt a Szabadság Mucsán című darabon. De érdekesség, hogy amikor újra elkezdtek Miskolcon operát játszani, akkor is volt közös munkánk, mégpedig A trubadúr. Ezt később Szegeden is bemutatták, de nem volt ugyanaz a hangulata, mint Miskolcon.

Akkor már harmadszor dolgoznak együtt A trubadúron. Van-e átfedés a tervezésben?

Juhász Katalin: Egyáltalán nincs. Amit először csináltunk itt és Szegeden, annak voltak azonos elemei, mert a két munka között nem telt el annyi idő, hogy változtatásra lett volna szükség. Viszont elmúlt 24 év, ami bennünk is nyomot hagyott, de a világban és az emberek szemléletében is. Nem lehet ugyanazt megcsinálni, hiszen nagyon kevés örök érvényű dolog van.

Mi az igény a közönség részéről?

Juhász Katalin: Ördög tudja, de próbálkozunk eltalálni. De egészen mások az emberek, máshogy élnek. Más a világ, más a világhoz való viszonyuk. Összehasonlíthatatlanul megváltozott az élet 1988 óta. Ez biztos, hogy nyomot hagy a mi szemléletünkön is.

Azt nyilatkozta korábban, hogy szívesen átfestegetné az életét...

Juhász Katalin: Ez így van. De egyszerűen nem marad rá idő. Az egy másik embert kíván, ahhoz egy másik élet kellene. Vagy az ember ezt abbahagyja, és azt csinálja. De erre vajmi kevés esély van. Mondjuk abbahagyni bármikor lehet, csak elölről kezdeni nem.

Ön szerint a ruhák jelek az embereken, de saját magán nem szereti ezeket a jeleket. Mi ennek az oka?

Juhász Katalin: Nem tudom. Valószínű az, hogy naponta az ember sok mindennel szembesül, fel kell készülnöm arra, mi az, amit képviselni fogok egész nap, rengeteg mindenhez kell viszonyulni. Szerencsére magammal nem nagyon érek rá foglalkozni. De ha dolgozom, akkor abszolút racionálisan szoktam öltözni, mert az első lépéssel biztos, belelépek a festékbe.

Az is egy jel.

Juhász Katalin: Abszolút, ez egy nagyon jó jel, csak azt egész nap magán viseli az ember és árt a ruhának. Amit az ember demonstrál, mutat magából, azzal foglalkozni kell, viselkedni, képviselni, kommunikálni, és erre nekem egyszerűen nem marad erőm. Hogy én saját magamat előadjam és megfogalmazzam nap mint nap, reggeltől estig, nem megy nekem.

Erre ott a színház önnek?

Juhász Katalin: Leginkább.

- N. Szántó Rita -