Szalai Vilmos Sopronban folytatja pályafutását

Mezőkövesd – A mezőkövesdiek középső védője év végéig a hűség városában szerepel majd.

Ismeretes, hogy Szalai Vilmos kölcsönjátékosként egy évig a DVTK-ban szerepelt, majd megállapodásának letelte után visszatért a Mezőkövesd Zsóry FC-hez. A játékos azonban nem elégedett meg azzal, hogy – amennyiben beállítják – az NB II-ben focizzon, ezért a klubjától engedélyt kért ahhoz, hogy csapatot keressen magának. Ügye hetekig húzódott és az átigazolási szezon végéhez (augusztus 31-hez – a szerk.) közeledve megoldás után kiáltott.

Tóth László, a borsodiak szakmai igazgatója érdeklődésünkre hétfőn délután új információkkal szolgált Szalai Vilmos szereplésével kapcsolatban. Az egykor Újpesten nevelkedett magas termetű futballista – akinek a bátyja a Németországban játszó, sokszoros válogatott Szalai Ádám – a másodosztályú Soproni VSE-ben folytatja pályafutását, ott, ahol az elmúlt napokban gyakorolt. A két klub egyezsége értelmében Szalai december 31-ig kölcsönbe került az SVSE-hez.

ÉM-KT



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés