boon-sportoldal

2010.07.06. 23:40

DVTK: edzeni már edzettek

<p>Megkezdte a felkészülést a 2010/11-es NB II-es szezonra a DVTK labdarúgócsapata.</p>

A DVTK kedden délután Benczés Miklós edző irányításával – Vitelki Zoltán edző és Veréb György kapusedző közreműködésével – kezdte meg a munkát. A csapatot legutóbb vezetőedzőként irányító tréner vezetésével 17 óra után 18 játékos vonult ki a centerpályára, miután a klub ügyvezetője, Nagy Béla az öltözőben, zárt ajtók mögött, vázolta a jelenlegi helyzetet, illetve a várható történéseket.

A tavaszi keret tagjai közül Giák Tamás, George Menougong, Bacsa Patrik, Bogyó Károly, Bihari Gyula, Kovács Szilárd, Kovács Bence és Illés Richárd húzott szerelést, és bár jelen volt ugyan, de nem öltözött át, Lippai Ákos, Dobos Attila, Zsivoczky Norbert és Bognár Zsolt. A kölcsönadásból visszatért két labdarúgó, Gohér Gergő és Kovács Ádám viszont edzésbe állt, csakúgy, mint a DVTK utánpótlásából a felnőtt együtteshez irányított játékosok, név szerint Sztraka Márton, Mészáros Balázs, Esztergályos Ferenc, Áfra Gábor, Urbancsik Attila, Huszti Dávid és Hegedűs Bence. Egy ,,új" fiú is feltűnt a tréningen, Szilasi Milán, aki bár Diósgyőrben nevelkedett, de legutóbb a Cegléd csapatának játékosa volt.

A legutóbbi szezonban diósgyőriként szerepelt labdarúgók közül Búrány Zoltánt már biztosan nem láthatják a drukkerek, hiszen ő az NB I-es Szolnoki MÁV-hoz igazolt, míg Ivan Rados, Igor Gal, Roszel Róbert, Sadjo Haman, Horváth Gábor, valamint a legutóbbi szezonban kölcsönben máshol futballozó Kleiber Dávid, Lipusz Norbert és Horváth Szabolcs jövőjével kapcsolatban egyelőre nem tudni biztosat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!