Szakmai csoport a kohászat öregjeinek Ózdon

Benyhe László
Benyhe László - © Fotó: Magánarchívum
Ózd – Az ózdi nyugdíjas élet színfoltja az a Mérnök Klub, ahová szépkorú urak járnak.

A város nehézipari múltja kitörölhetetlenül megmaradt mind tárgyi emlékeiben, mind az idős közösség emlékezetében. Az Ózdi Nyugdíjas Klub részeként működő Mérnök Klub az egykori kohó-, gépész- és villamosmérnököket gyűjti egybe.

Lászlók csapata

– Minden hónap első szerdáján találkozunk a városi Civil Házban. A két-három órás alkalmaink főként baráti beszélgetésekkel, névnap- és születésnap-ünneplésekkel telnek, ahol egy pohár borral, pogácsával és aprósüteményekkel vendégeljük meg egymást – mutatta be Benyhe László alapító tag.

– Mivel a húsz főből tí­zen Lászlók vagyunk, ezért a László-nap kiemelt ünnepe a társaságnak. Régebben egy-két hölgy is járt közénk, de sajnos már meghaltak, így jelenleg csak mi, férfiak maradtunk, bár időnként új tagok is csatlakoznak hozzánk. Emellett rengeteg az átfedés a programok tekintetében is az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körével, akik szintén a helyi nyugdíjasklubhoz tartoznak – tudtuk meg.

Férfias témakörök

– Alapvetően azok tömörülnek a Mérnök Klubba, akiknek szívügye a kohász­hagyományok ápolása. Néha egy-egy tag feldolgoz szakmai témákat, például valamilyen gyártási folyamatokról, és előadást tart belőle, majd megvitatják egymással, máskor pedig emlékeket idéznek. Több kísérletet tettünk már rá, hogy az ózdi asszonykörökkel és a Mérnök Klubbal összevont programokat tartsunk. Nagyon eltérő az érdeklődési körünk, így egy idő után feladtuk. Megelégszünk vele, hogy ők is a helyi idős közösség tagjai, és jó hangulatú, férfias összejöveteleket tartanak egymás közt – osztotta meg Bellér Lászlóné, az Ózdi Nyugdíjas Klub veze­tője.

ÉM-DA