Szakértő: Obama be akar vonulni a kubai viszony rendezésével a történelembe

Budapest – Amerika és Kuba viszonyának rendezése egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel Barack Obama amerikai elnök be akar vonulni a történelembe – jelentette ki az Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Ugyanakkor a kubai rendszer is a végnapjait éli, és Raul Castro ugyancsak történelmi szerepre törekszik ebben a folyamatban – közölte Frank Tibor.

Az egyetemi tanár úgy vélekedetett, hogy a politikai viszonyok rendezésén túl igen fontos mindkét fél számára a gazdasági kapcsolatok dinamizálása.

1959, vagyis a kubai forradalom győzelme óta, az Egyesült Államoknak 1,125 trillió dollárnyi kára keletkezett a gazdasági kapcsolatok összeomlása miatt, korábban ugyanis kvázi amerikai államként működött Kuba – tette hozzá.

Az is elképzelhető, hogy a kapcsolatok rendezése érdekében a guantanamói támaszpontról is kivonul Amerika, ezzel pedig megszűnik az ottani börtön is – mondta Frank Tibor.

– MTI –








hirdetés