Szakértő: karácsonykor is körültekintően kell hitelt felvenni

Budapest – Áruhitel, személyi kölcsön vagy hitelkártya igénylésénél is körültekintően kell eljárni, az ügyfélnek a jövedelmi helyzetéhez, a családi költségvetés nagyságához mérten kell a lehetőségek közül választania – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor szakértője az M1 aktuális csatornán a karácsonyi vásárlásokkal kapcsolatban kedden.

Szabics Zsolt hozzátette: míg a személyi kölcsön bármire felhasználható, az áruhitel egy adott termékhez, szolgáltatáshoz kötődik.

Az áruhitel-szerződések megkötésénél sok esetben árukapcsolás történik, az ügyfél megkapja például az adott áruház vagy bank hitelkártyáját is – ismertette. A szakember szerint ezeket a hitelkártyákat nem kell feltétlenül aktiválni, és a vásárló akkor kerülheti el a plusz költségeket, ha az áruhitelből csak azt a terméket vásárolja meg, amiért a hitelt felvette.

Az ilyen jellegű hitel választásánál a fogyasztóknak érdemes megnézni, hogy az áruhitelt 0 százalékos teljes hiteldíj-mutató mellett (thm) vehetik-e igénybe – tette hozzá.

Hangsúlyozta: ha az ügyfél 0 százalékos thm-mel rendelkező áruhitelt választ, figyelnie kell a pontos törlesztésre, mert ellenkező esetben extra költségekkel kell számolnia.

– MTI –