Szakértő: Izrael a V4-ekben láthatja legfontosabb európai szövetségesét

Budapest – Izrael a visegrádi négyekben (V4) láthatja legfontosabb szövetségesét az Európai Unión belül – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A szakértő úgy vélte: az izraeli kormányfő többnapos, a diplomáciában ritka hosszúnak számító látogatása azt mutatja, hogy felértékelődött a V4-ek térsége és annak tagjai erősebbek együtt, mint külön-külön.

Tóth Norbert arról is beszélt, hogy az izraeli külpolitikának vannak állandó prioritásai, ilyen a terrorizmus elleni küzdelem is. Felidézte: az 1948 májusában megalakult állam az állandó fenyegetések közepette komoly tapasztalatot halmozott fel a terrorizmus elleni küzdelemben, amelyeket át tud adni a V4 országainak. Utóbbiak nem voltak kitéve az izraelihez hasonló terrorveszélynek, ezért a kapott tapasztalatok hasznosak lehetnek a megelőzésben – mondta.

– MTI –