PR cikk

2020.03.19. 20:42

Miért éri meg munkaerőt kölcsönözni?

Sok oka lehet annak, hogy a cégek nehezen találnak megfelelő munkaerőt. Ennek oka többek közt lehet a képzettség hiánya, de gyakran merül fel okként a munkaképes emberek fokozatos elvándorlása is.

Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a cégek nem feltétlen hosszú távra keresnek embereket, hanem csak néhány hónapra szeretnék bővíteni a létszámot, vagyis csak szezonálisan foglalkoztatnák a munkaerőt határozott szerződéssel. A legtöbben viszont a határozatlan idejű munkaviszonyt preferálják, így a kialakult kereslet nehezen hozható összhangba a meglévő kínálattal. Erre ajánlanak nagyon jó megoldást a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cégek.

Mennyire nehéz ma munkaerőt találni?

A legtöbb cégnél a HR-en dolgozók már előre fogják a fejüket, ha jön a vezetőségtől a megbízás, hogy adjanak fel álláshirdetést, hiszen tisztában vannak vele, hogy főként az utóbbi időben nagyon nehéz így embereket toborozni egy-egy állásra.

Ha valaki mégis jelentkezik, akkor többkörös interjúztatás következik, melynek során az érdeklődők nagy része lemorzsolódik. Ez történhet azért is, mert a HR asszisztens és a leendő vezető kiszűri a jelentkezőt a nem megfelelő kvalitásai miatt, de akár az érdeklődő is mondhatja, hogy neki nem felelnek meg a munka feltételei.

Miért éri meg munkaerő-kölcsönző cégek szolgáltatását igénybe venni?

Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért éri meg egy lényegében köztes cégnek plusz jutalékot fizetni a munkavállaló költségein felül, ha a dolgozókat közvetlenül a mi cégünk is foglalkoztathatná. A helyzet valójában az, hogy a legtöbb gyár jól jár a munkaerő-kölcsönzéssel, hiszen így a dolgozók létszámát mindig az aktuális igényeknek megfelelően tudja alakítani.

Továbbá munkaerő-kölcsönzés esetében nincs szükség álláshirdetésekkel elárasztani az online és az offline médiát néhány jelentkező reményében, nem kell lefutni a felesleges köröket az interjúk során, és nem kell számolni a próbaidő alatt váratlanul felmondó kollégákkal sem.

Ha munkaerő-kölcsönzőt bízunk meg a feladattal, akkor egyrészt mindig a szerződés szerint egyeztetett számú dolgozó fog a rendelkezésünkre állni, és ehhez nincs szükség a fentebb említett, sokszor feleslegesen soknak tűnő adminisztrációra sem.

Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a cégnek ne lenne szüksége állandó munkaerőre, akikkel határozatlan idejű munkaviszonyban áll. Mindössze arról van szó, hogy például a szezonális megrendelések miatt megnövekedett munkára nem feltétlenül szükséges állandó megbízással foglalkoztatni valakit néhány hónapig, majd a szezon végeztével elküldeni az illetőt.

Ha Ön is munkaerőhiánnyal küzd, vegye fel a kapcsolatot a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Beramannal, munkatársaik mind fizikai, mind non-produktív területre tudnak munkaerőt biztosítani!

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!