boon-sportoldal

2009.01.11. 20:45

A két kapus nagy meccse volt

<p>Miskolc - Három pontot vártak a miskolciak a hétvégi két meccstől. Kettő lett belőle.</p>

A pénteki fiaskó mintha benne lett volna a miskolciakban az első percekben, ugyanis a vendégek kezdték lendületesebben a játékot. A hazaiak azonban fokozatosan átvették az irányítást, és egyre agilisabban szorították a ferencvárosiakat a saját harmadukba. Sokszor csak másodpercekre került ki a korong a vendégek kapujának előteréből, de a mezőnyfölény nem párosult eredményességgel. Az első harmad utolsó percei ismét vendégfölényt hoztak, de Duschek a hazai kapuban egyetlen alkalommal sem hibázott.

Nagy iram

A második harmadban ott folytatták a csapatok, ahol az előzőt abbahagyták. Hatalmas volt az iram, és emiatt elég gyakran csúsztak apró hibák a gépezetbe mindkét oldalon. Gólszerzési lehetőségekből egyik csapat előtt sem volt hiány, de Duschek és Sájevics káprázatos formában védte a kapuját, így hiába volt minden igyekezet a csatárok részéről. A harmad utolsó perceiben a Ferencváros előtt adódott egy nagy lehetőség, de a vendégek a kettős emberelőnyüket sem tudták kihasználni.

Ebben a szezonban hazai pályán csak kétszer fordult elő, hogy a miskolci csapat két harmad alatt egy gólt sem tudott szerezni, mindkétszer az Újpest volt az ellenfél. A Ferencvárossal idegenben szintén kétszer fordult elő eddig a bajnokságban, hogy az első két harmadban egy találatot sem értek el. Mindkét meccset el is vesztették a Miskolci Jegesmedvék és később a HC Csíkszereda otthonában.

Hatalmas csata

Az utolsó játékrészben tovább folytatódott a hatalmas birkózás a pályán. Mindkét csapat megszerezhette a volna a győzelmet, de ehhez a miskolciak álltak mégis közelebb, hiszen az 55. percben Strengell a ferencvárosi hálóba kotorta a korongot, de a játékvezetők nem adták meg a találatot. A hátralévő időben tovább gyűrték egymást a csapatot, de gólt sem a rendes játékidőben, sem a ráadásban nem sikerült szerezni. Ami lehetőség adódott, azt a kapusok fantasztikus érzékkel hárították, így ez a mérkőzés a két hálóőr nagy meccse volt.

A büntetőlövéseknél hazai részről Láda Péter, Nyberg és Cop belőtte a korongot, a túloldalon Jánosi találata után Buzás lövését fogta Duschek, így a harmadik ferencvárosinak már nem kellett jégre lépnie. Ezzel a két bajnoki pont a Miskolci Jegesmedvéknek jutott.

JEGYZŐKÖNYV

Miskolci Jegesmedvék JSE – Ferencvárosi TC 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 0-0, 1-0)

Miskolc, 1000 néző. Vezette: Babic, Abonyi, Wolf.

Miskolci Jegesmedvék JSE: DUSCHEK – BUDAI, Cop, POPOVICS, Radványi, Rusznyák, Gőz, Láda B., Fabok, Kis, Pál, Strengell, LÁDA P., Nagy, Korpos, Urbán, Kállai, NYBERG, Sike, Dányi. Edző: Mayer Péter.

Ferencvárosi TC: SÁJEVICS – Bontovics, Rosztocsil, Gergely, HOFFMANN, Simon, Nagy L., JÁNOSI, Szilágyi, Rencz, BÁLINT, Vígh, Buzás, Szőke, Molnár, Papp, , Marosi, Székely, Parfiryev, Pál. Edző: Pindák László.

Kiállítások: 24, ill. 20 perc.

Mayer Péter: – Nagyon izgalmas és jó meccset játszottunk. A két pontot nagy küzdelem árán tartottuk itthon. Köszönjük közönségünk biztatását.

Pindák László: – Helyzeteink alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. A büntetők már a szerencsén múlnak, ez benne van a játékban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!