Helyi közélet

2015.06.24. 12:22

Szirmabesenyő: fű nő ezentúl a hulladék felett

Szirmabesenyő - Célközelben a projekt: hamarosan kész a hulladéklerakók rekultivációja.

Szirmabesenyő - Célközelben a projekt: hamarosan kész a hulladéklerakók rekultivációja.Hatalmas teherautó önti ki a földet, amikor ott járunk: az utolsó simításokat végzik Szirmabesenyő szeméttelepének rekultivációján. Mint Huszti Gábor polgármestertől megtudtuk, Spanyolországból, Lengyelországból érkeztek a takarófóliák, amivel a szemét szigetelését megoldották, a takaróréteg felvitelével már el is készültek. A héten megtörténik a terület füvesítése, és ezzel befejeződhet az uniós projekt gyakorlati kivitelezése, ezt követheti a pénzügyi elszámolás.

A projekt zárórendezvényének napja volt tegnap – arra voltunk hivatalosak – a részleteket a település polgármesteri hivatalában ismertette Jakab Attila projektmenedzser.

A projekt lényege: az Észak-Kelet Magyarországi Hulladék Rekultivációs Önkormányzati Társulás 11 tagja fogott össze, hogy közel 1 milliárd forintos költségvetésből rekultiválja, azaz felszámolja meglévő hulladéklerakóit. Nyolc település esetén a felszámolás rostálásos eljárással történt meg, három település esetén pedig helyben történő lezárással szüntették meg. A projektzárót a nagyjából „földrajzi középen” lévő Szirmabesenyőn rendezték meg.

Tájba illesztés

A felszámolás folyamataként a hulladékot vagy teljes egészében elszállították, vagy – az ökológiailag nem veszélyeztetett településeken – a helyszínen átforgatták, kirostálták, kisebb területre helyezték. A területet egy méter vastag, humuszban gazdag földréteggel takarták el, ez a növényeknek kiváló tápanyag. A rostálásnak köszönhetően humuszban gazdag földet is kinyertek a hulladéklerakókból, amelyet a fedőréteg kialakításánál hasznosítanak. A rekultiváció fontos része a tájba illesztés, ezért a lerakókat füvesítik. A feladatok nem zárulnak le a kivitelezés befejeztével: mind a talajt, mind a felszín alatti vizek minőségét folyamatosan ellenőrizni fogják monitoring kutak segítségével.

ÉM-HM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában