Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.12.12. 10:35

Papírlapokon megyénk népzenéje

<p>Az 1975-től napjainkig létező együttesek, szólisták nevét is összegyűjtötte a könyv írója, Erdős Jenő.</p>

Egy könyvbemutatónak is a részesei lehettek azok, akik részt vettek a közelmúltban a XII. Őszikék Népzenei Fesztiválon Beszterecen és Demecserben. Mind a két helyszínen bemutatták ugyanis Erdős Jenő címzetes igazgató, karnagy Népzene Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című könyvét. Először dr. Joób Árpád főiskolai tanszékvezető tanár szólt arról, hogy több évszázados folyamat, hogy apáról fiúra, anyáról leányra szállnak a hagyományok, s ennek a folyamatnak a részesei a megyénkben működő népzenei együttesek, illetve szólisták. Az általuk elvégzett munkát öntötte most könyv formájába Erdős Jenő. A kiadványnak köszönhetően megmaradnak az utókor számára többek között azok az adatok, kik voltak a népdalkörök vezetői, milyen minősítéseket, díjakat szereztek az elmúlt évtizedekben.

A könyv felépítését részletesebben a 88 éves szerző mutatta be az érdeklődőknek. Mint Erdős Jenő elmondta, az 1975-ben Nyírbélteken megrendezett népzenei fesztivál óta ott volt minden ilyen találkozón, rendezvényen. Megőrizte a jegyzőkönyveket, a meghívókat, amelyek alapul szolgáltak a könyv megírásának. A népzenei mozgalom kibontakozásának, fejlődésének útját, illetve az egyes állomásait is bemutatja a szerző könyvében. Nyírbéltek után a népzenei mozgalom fellegvárává vált Tarpa, Nagykálló, Beszterec és Demecser is. Az 1975-től napjainkig létező együttesek, szólisták nevét is összegyűjtötte a könyv írója Ajaktól Csengerig, Barabástól Tiszavasváriig. A népzenéhez való szoros kötődést visszaemlékezések, vallomások varázsolják személyesebbé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!