gyász

2019.10.22. 12:21

Elhunyt Tóth-Máthé Miklós

Életének utolsó pillanatáig dolgozott. Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték.

Debrecen, 2013. február 27. Tóth-Máthé Miklós író A rögöcsei csoda címû színdarabjának próbáján a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában 2013. február 27-én. A darabot március 1-jén mutatják be a VII. Deszka Fesztivál keretében, Árkosi Árpád rendezésében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész – közölte a család.

Tóth-Máthé Miklós 1936. július 7-én született Tiszalúcon. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként. Erről az időszakról évtizedekkel később

megírta Pecúrok című regényét, amely kötelező vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban.

Sárospatak után a debreceni református gimnáziumban tanult tovább, középiskolai tanulmányait a miskolci Kilián-gimnázium esti tagozatán fejezte be. Közben a Betonútépítő Vállalatnál figuránsként dolgozott, mellette pedig a miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt.

Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál.

1957-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott.

Kilenc évig vidéki és fővárosi színházakban játszott, feltűnt filmekben is.

Édesanyja vezetéknevét is felvéve Tóth-Máthé Miklósként kezdte meg írói munkásságát.

Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok.

Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit több mint 30 könyv követett.

Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték.

Előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak, a többi között Méliusz Juhász Péternek, Károli Gáspárnak, Szenci Molnár Albertnek az alakját több művében is megörökítette.

Utolsó megjelent regénye, a Számadással Istennek tartozom, Kálvin Jánosról szól.

Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvétel, tévéfilm készült. Tóth-Máthé Miklóst 1999-ben szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgárává választották.

A többi között megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a József Attila-díjat is.

A család közleménye szerint életének utolsó pillanatáig dolgozott, Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét. Művében életének azokat a történeteit gyűjtötte össze, amelyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak. Tóth-Máthé Miklóst Tiszalúcon helyezik örök nyugalomra.

Borítókép: Tóth-Máthé Miklós író A rögöcsei csoda című színdarabjának próbáján a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházában 2013. február 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában