Szabó Máté: Európai színvonalú, de túlzsúfolt a veszprémi büntetés-végrehajtási intézet

Európai szintû ugyan, de túlzsúfolt a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, ami sérti a fogvatartottak pihenéshez és az egészséges környezethez való jogát, illetve közvetlenül veszélyezteti az emberi méltóságukat is – írja az állampolgári jogok országgyûlési biztosának keddi közleménye. Szabó Máté szerint, azon túl hogy lényegesen több rab él a kelleténél az intézményben, a foglalkoztatási és tanulási lehetõség is szinte teljesen hiányzik, ami nem felel meg a társadalmi bûnmegelõzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyûlési határozatnak.

A város régi börtönét 2003-ban új, korszerû épülettel váltották ki. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa helyszíni vizsgálatában azt tapasztalta, hogy az új intézet 2008 végi 98 százalékos telítettsége tavaly év végére 130 százalékra emelkedett. Az ombudsman szerint ebben a gazdasági helyzetben sem elfogadható, hogy szinte teljesen hiányzik a lehetõség a fogvatartottak munkáltatására és tanulására, és ez nem összeegyeztethetõ a jogállamiság elveivel – írja a közlemény.

Szabó Máté örvendetesnek tartja, hogy a túlzsúfoltság ellenére kimagasló színvonalú az intézmény. Minden zárkában van fallal leválasztott, zárható WC, hideg-melegvizes mosdó, illetve azt is, hogy a fogvatartottak és a dolgozók ugyanazt az ételt kapják és ez sok problémát eleve kizár.

Pozitívnak értékelte az ombudsman azt is, hogy a fogvatartottak családja az ünnepek környékén is látogathatja a hozzátartozóját, és engedélyezik, sõt elõsegítik azt is, hogy az elítélt egy idõben kettõnél több 18 éven aluli gyermekét fogadhassa. A veszprémi intézetben arra is lehetõségük van a raboknak, hogy a szabadidõs tevékenység részeként társasjátékot kölcsönözzön és azt a zárkában is használja. Az egészségügyi ellátás megfelelõen felszerelt rendelõkben történik. A fogvatartás rendjét és biztonságát szolgáló jelzõberendezések és videokamerák alkalmasak funkciójuk betöltésére – derítette ki a biztos vizsgálata.

A fogvatartottak pénzküldeményei kezelésével kapcsolatban Szabó Máté kezdeményezte a házirend módosítását, mivel az intézet csak a kifejezetten vásárlásra, vagy telefonálásra feladott pénzösszegeket fogadja be letéti pénzként. A jogszabály viszont ilyen rendelkezést nem ír elõ, vagyis a házirend ellentétes a magasabb szintû jogszabállyal.

A vizsgálat szerint az is problémás, hogy a csaknem 300 fogvatartottra jutó mindössze 6 nevelõ nagyon kevés a feladatokhoz képest, és ugyanígy nem elegendõ, hogy pszichológust csak napi 4 órában foglalkoztatnak

Mindezek alapján az állampolgári jogok biztosa a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának ajánlotta, hogy emelje az intézet nevelõi létszámát, valamint kezdeményezze az épület bõvítését. Az intézet vezetõje keressen pályázati lehetõségeket a fogvatartottak munkáltatására, tanfolyamok, tréningek szervezésére – írja a közlemény.








hirdetés