Szabó Krisztián jövőre a győzelemért szállna harcba a ralikrossz Eb-n

Budapest – A következő évben szeretné megnyerni a ralikrossz Európa-bajnokságot a legmagasabb kategóriában Szabó Krisztián, aki korábban a Super1600-as géposztályban két Eb-címet szerzett már, az idén pedig a szakág 2016-os világbajnokának, a kétszeres német túraautó-bajnok svéd Mattias Ekströmnek a csapatában mutatkozhatott be két versenyen egy Audi S1 volánja mögött.

A 26 éves magyar pilóta a csütörtöki sajtótájékoztatóján felelevenítette, hogy tavaly télen került közvetlen kapcsolatba a 40 éves Ekströmmel, aki meghívta egy tesztre, júliusban pedig megállapodást kötött vele az idei franciaországi és lettországi futamokon való indulásra.

“Én szerettem volna a világbajnokságon rajthoz állni, ezért is dolgoztunk folyamatosan, de Ekström azt tanácsolta, hogy inkább az Eb-n lépjek fel a legmagasabb kategóriába, a Supercarba, egyben lehetőséget biztosított arra, hogy az ő csapatában, az Audi gyári támogatását élvező EKS színeiben induljak” – mondta az autókrosszban háromszoros Eb-győztes Szabó Krisztián, aki a Super1600-as kategóriában 2016-ban és tavaly volt Európa-bajnok.

A Supercar géposztályban négykerék-meghajtású, 600 lóerős versenyautókkal állnak rajthoz a pilóták, míg a Super1600-ban elsőkerék-meghajtású, és 235 lóerős versenygépeket vezetnek az indulók a külön erre a célra épített, aszfaltos és murvás, vagy sáros borítással egyaránt ellátott körpályán.

“Azon kívül, hogy az autó jóval nagyobb teljesítményű, mint amit eddig vezettem, leginkább Ekström csapatának a felépítése és a létszáma volt számomra igazán újdonság” – mondta Szabó Krisztián, és kifejtette: három versenyautón csaknem 40 ember dolgozott egy hétvégén, a gyári támogatásnak köszönhetően pedig a pilótáknak kizárólag a versenyzésre kell koncentrálniuk.

“Szeretném jövőre megnyerni az Eb-t Supercarban, de sok munka áll még előttünk, ráadásul az már biztos, hogy 2019-ben nem lesz Audi gyári támogatása a csapatnak” – jelentette ki a magyar versenyző, aki Franciaországban második lett, míg Lettországban döntőbe jutott ugyan, de végül hatodikként zárt.

Mattias Ekström a sajtótájékoztatóra eljuttatott videoüzenetében úgy fogalmazott, elégedett Szabó teljesítményével, és büszke arra, hogy a váci pilóta a legjobbakkal is felvette a versenyt pályafutása első két Supercar kategóriás futamán.

“Azt javaslom a ralikrossz iránt érdeklődőknek, hogy jegyezzék meg Krisztián nevét, mert 2019-ben sokat fognak hallani róla” – jelentette ki a svéd versenyző.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szövetség igyekszik minden lehetséges segítséget megadni Szabónak, aki az egyik legtehetségesebb magyar versenyző egy olyan szakágban, amely a világ autósportjában is a legdinamikusabban fejlődőek között van, és kifejezetten közönségbarát.

“A közelmúltban jelentettük be, hogy Nyíregyházán tervezünk megépíteni egy multifunkciós autó- és motorsport arénát, amely többek között a ralikrossz világbajnoki futamok megrendezésére is maradéktalanul alkalmas lesz, és én azt remélem, hogy 2020-2022 között már lehetőségünk lesz arra, hogy megpályázzuk egy ralikrossz vb-verseny megrendezését” – jelentette ki az MNASZ elnöke. Hozzátette: Szabó Krisztián mostani Eb-futamokon megfutott köridejeivel a világbajnoki mezőnyben is az első tíz helyezett között lenne, és biztos abban, hogy Ekström csapatában a magyar pilótának is hatalmas esélye lesz kiváló eredményeket elérni.

Budai Ferenc, az MNASZ off-road szakágvezetője azt mondta, az utánpótlás-nevelés szempontjából kifejezetten jó, ha vannak olyan példaképek, mint Szabó Krisztián, akikre a fiatal pilóták felnéznek.

“Hat éve elindítottunk egy utánpótlás-nevelési programot, az akkor erre jelentkező 40 fiatalból 30 meg is maradt, és azóta is versenyez, így utánpótlásban nincs hiány, az pedig különösen jót tenne a szakágnak, ha Magyarországon élőben is láthatnának egy-egy vb-, vagy Eb-futamot a szurkolók” – fogalmazott a szakágvezető.

A ralikrossz Eb jövőre a tervek szerint öt versenyhétvégéből áll majd.

– MTI –