Szabó Irén: “Most már bízom abban, hogy ez az én szakmám, ez az én pályám, ez az én utam”

Szabó Irén: Most már tudom, nem is az számít, hogy kicsit adnak vagy nagyot
Szabó Irén: Most már tudom, nem is az számít, hogy kicsit adnak vagy nagyot
Miskolc – Hogyan lesz kilencéves a színpadon? „Nagyon igyekszem majd.” Interjú: A Momo című előadás főszerepére készülő Szabó Irén színművésszel.

„Sokszor küszködöm, hogy a tapsrend lemenjen, és ne bőgjem el magam. Aztán kijövök a színpadról, és sírok. Nem fájdalmas sírás ez, hanem a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy visszakerüljek a saját életembe.” Érzések és tapasztalatok – Szabó Irénnel beszélgettünk.

– Fontos pillanatnak tűnik a színészi pályáján Szonya szerepe Csehov Ványa bácsijából. Tréfás és mély, nagyon szerethető. Erős évadkezdet.

Szabó Irén: Különösen nagy volt a kontraszt: a nyár felhőtlen szabadságából kellett belépnem Csehov egyébként is nagy fegyelmet követelő világába. A próbafolyamat csodálatos volt, nagyon jó kollégákkal az elejétől a magaménak éreztem ezt a szerepet. Bár, ahogyan Szonya gondolkodik, az nagyon távol áll tőlem, viszont sok mindenben hasonlítunk is. Édesapám például gazdálkodik. Elsőszülött lánya vagyok – az élethelyzetem kínálja a közös vonásokat Szonyáéval, aki szintén elsőszülött, és a föld vonzásában él. Amikor bemutattuk az előadást, sok kolléga tiszta szívvel gratulált. Őszintén megleptek az elismerő szavak.

– Miért? Nyilván tudja, ha jó egy szerepben.

Szabó Irén: Persze, mindig örülünk az új sikernek. Talán csak azt hittem, kiérdemeltem már a bizalmat. És azt éreztem, túl nagy a meglepődés. Volt, aki például azt mondta: visszamenőleg is bocsánatot kér, ha bármikor hitetlennek tűnt velem kapcsolatban.

– Én például biztos voltam benne, hogy amit éppen látok, az sokkal több technikai tudásnál. Valahonnan belülről, biztosan és pontosan ismeri ennek a lánynak a helyzetét. Ez: ön­azonos.

Szabó Irén: Minden szerepemet úgy éltem meg eddig, teljes meghasonulással, hogy ez: én vagyok. De nyilván vannak szerepek, amelyekről valahol mélyebb a tudásom.

– Szonyáról mi?

Szabó Irén: Voltak nagy szerelmek az életemben. Talán ezekre gondolok, valamiképp. De ez itt egy szerep, amiben történetesen én vagyok benne: Szonya vall szerelmet Asztrovnak. Nagyon nehéz benne lennem, a lelkemnek fáj. Sokszor küszködöm, hogy a tapsrend lemenjen, és ne bőgjem el magam. Aztán kijövök a színpadról, és sírok. Nem fájdalmas sírás ez, hanem a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy visszakerüljek a saját életembe.

– Más ember lesz egy ilyen alakítás után?

Szabó Irén: Soha, semmi sem múlik el nyomtalanul.

– Ha a színészi pályára folyamatos fejlődésként gondol, volt-e olyan szerepe, amelyikből ez a mostani Szonya kinő?

Szabó Irén: Nem tudom, milyen Szonya lettem volna régebben. Sokat tanultam az elmúlt három év alatt. Nagyon kevés egóval érkeztem Miskolcra, de nyilván az ember tudja, hogy elvárják: akarjon bizonyítani. Próbáltam szép lenni, intelligensnek mutatkozni, sok mindent elhallgatni. Ma már úgy vagyok ezzel: mindegy. Mindenki azt gondol rólam, amit akar. Én a színészetet szakmámnak választottam. Abban az előadásban és abban a jelenetben kell bizonyítanom, amit éppen kapok. És, ha a büfében nem tudok jókat mondani, képtelen leszek jól reagálni, az megbocsátható lesz amiatt, amit a színpadon nyújtottam. Szóval, mindig arra a lehetőségre kell figyelni, amit a rendező ad. Ez az én nyugalmam. Nem vágyom arra, hogy én legyek a főszereplő. Most már tudom, nem is az számít, hogy kicsit adnak vagy nagyot. Mert sokkal fontosabb, hogy a szereppel kapok egy embert, akit megismerhetek, annyira, mint ahogyan remélem, majd egyszer saját magam is megismerem, ha jól csinálom. A kérdésre is válaszolva: nem biztos, hogy korábban el tudtam volna így játszani Szonyát.

– Talált ebben a szerepben olyat, amit nem tudott magáról?

Szabó Irén: Ez nem így van. A szerepből mindent magamra értek. Szonya esetében ez így néz ki: a szerepbeli édesanyám meghalt. Az apám elvett egy új nőt. Az érzelmi életem bizonytalan. Színészként azzal kelek és fekszem, hogy mi történik majd, mert ezzel azonosulok. Benne vagyok a történetben, nem kívülről figyelem magam. Lehet, az lesz a profizmus csúcsa, amikor egyszer már majd arra is tudok gondolni, hogy kit és mit lát a néző, amikor engem néz. De most ez a jó út, mert soha nincs meglepetés, mert minden meglepetés. Ez nagy szabadság. Azzal a természetességgel vagyok belül a jelenetben, mint ahogyan most itt ülök.

– Annak a szabadsága ez, hogy lesz, ami lesz: nem lehet rossz, mert akárhogyan történik, önnel történik?

Szabó Irén: Igen. Tudom: ha megismerjük az embert, akit játsszunk, nincs baj. Bármit, bárhogyan meg lehet csinálni.

– Honnan tudja, hogy helyesen gondolkodik-e arról, akit megformálni készül? Kinek a véleményére számít? Kinek hisz?

Szabó Irén: Mindig remélem, hogy a rendező szól, ha eltévednék. Ha pedig nem szólnak, arra szoktam gondolni, biztosan nagyon bíznak bennem, hogy majd megoldom, fölösleges magyarázniuk. Amikor főpróbahéten vagy a bemutató után azt mondják: „ez a tiéd”, akkor elégedett vagyok.

– Szeret színész lenni?

Szabó Irén: Igen. Amikor Béres Attila azt kérdezte, eljátszanám-e Eliza szerepét a My Fair Ladyben, nem volt bennem félelem. Magammal és a világgal szembeni kíváncsisággal úgy álltam hozzá: na, akkor most kiderül, képes vagyok-e három felvonáson keresztül végigvinni egy szerepet, tudom-e a hátamon vinni az előadást. Nem akadok-e bele. És azt láttam: működik, jól érzem benne magam. A csodával határos érzés volt. Megnyugodtam: ha ezt képes voltam megcsinálni, bármilyen feladatot kapok ezután, azzal tudok majd mit kezdeni. És most már bízom abban, hogy ez az én szakmám, az én pályám, ez az én utam.

– Milyen jövőt képzel a maga számára?

Szabó Irén: Eléggé egyértelmű, hogy egy fiatalnak a mi szakmánkban mennie kell. Még akkor is, ha egyébként éppen jó helyen van, jó kollégák között, jó szerepekben. De arra is kíváncsi vagyok, miként számítanak rám az elkövetkezőkben.

– De mégis: merre szeretne fejlődni? Van-e olyan, amire erősebben gondol, hogy ezt inkább észre kellene vennie önről gondolkodva a színházi vezetőknek: Szabó Irénnek ezt okvetlenül el kellene játszania.

Szabó Irén: Sose volt szerep­álmom. Sok színes karaktert kellett megformálnom eddig is. Az élet is úgy hozta mostanáig, hogy még be sem fejeztem az egyik szülésemet, már terhes voltam a következő szereppel.

– Most egy mesejáték főszerepe következik: Momo, aki történetesen kilencéves. Speciális feladatnak tűnik.

Szabó Irén: Nem tudom még, mi lesz velem, nyolc és háromnegyed évesen. Nagyon igyekszem majd. Egyébként olvastam a regényt és mélyen nyomasztott. Nagyon didaktikusan beszél arról, hogy az emberek céltalanul rohannak, pedig élniük kellene, meg-megállni. Kicsit körülnézni. Éreztem, az író szinte szenved ettől a problémától, de számomra ez talán kevésbé érdekes: hiszen én így élek. Most ez van, aztán meg majd lesz, ami lesz. És akkor kell görcsölni, ha baj van. Ha van miért görcsölni. De az olvasás közben arra is gondoltam, hogy az elő­adás jó lesz. Ha a gyerekek a szüleikkel jönnek, és közösen ráébrednek, hogy talán egy picit több időt kell együtt lenniük. Ennek én is a híve vagyok: azzal legyünk együtt sokat, akit szeretünk, aki számít az életünkben.

– Egy kilencéves gyerek a színpadon: komoly vagy komolytalan? Még semmit sem tud a világról, amire rácsodálkozik, vagy ez a bölcsességnek az a szintje, ahová a felnőtt már soha többé nem tud eljutni?

Szabó Irén: Mind a kettő létező lehetőség. De mindenki azt fogja majd fel, amire felkészült, amire készen áll a lelke.
Mindig remélem, hogy a rendező szól, ha eltévednék.
Szabó Irén

– Bujdos Attila –


Névjegy: Szabó Irén

  • Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Egyetem – zenés-színművész
  • Munkahelyek: Vígszínház 2010–2011, Pesti Magyar Színház 2006–2008
  • Fontosabb színházi szerepek: Házasságszédelgők, 2011. Merlin Színház, Makrancos Kata, 2012. Vígszínház, Az 1/2 kegyelmű, 2012. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), BÍÍT, 2010. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Cocteau – Kodály – Schubert – Beatles, (Ódry Színpad), Lépésről lépésre, 2011. (Ódry Színpad), Terrorizmus (Ódry Színpad)
  • Miskolci szerepek: Mona – Chicago, Kölyök – A padlás, Selyem Cinka – Az ördög, Eunice – A vágy villamosa, Mi és Miskolc, Egy óra versek között, Határtalan Napok: Rajter–Ján–Csíky–Lévay koncert, Színész eladó!, Clarisse – Lili bárónő, Kántorkisasszony – A tanítónő, Mása – Sirály (Kamara), Pávaszem – Holdbeli csónakos, Bácskai Juli Pszichoszínháza, Sylvaine – A víg özvegy



Sporthírek