Miskolc

2019.05.16. 19:52

Fejlett technikával sokat tehetnek a rákos betegekért

Tudományos konferencián mutatják be a sugárterápia legújabb fejlesztéseit a Palotaszállóban.

Detzky Anna

Fotó: Kozma István

A témával foglalkozó magyar szakemberek legjobbjai mutatkoznak be a lillafüredi helyszínen, a Magyar Sugárterápiás Társaság XIV. Kongresszusán, csütörtöktől szombatig.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház fontos pillére az onkológiai és sugárterápiás ellátás – tudtuk meg dr. Révész Jánostól, a kórház főigazgatójától. – Megyénkben a kardiovaszkuláris halálozásokat követően, a daganatos eredetű halálozások állnak a második helyen. Nagy öröm számunkra, hogy sugárterápiás centrumunk végre fölzárkózott Magyarország hasonló centrumaihoz és a következő mintegy fél évben a gépparkunk is teljesen megújul majd – emelte ki köszöntőjében.

 

- Kívánom magunknak, hogy a sugárterápiás újításokat azzal a figyelemmel hallgassuk, hogy tudjuk, a végső célja ezeknek az eszközöknek az, hogy a daganatos diagnózissal sújtott, szorongó, szenvedő, gyógyulni vágyó embereket eredményesebben, jobban tudjuk kezelni. Így a technikánk alkalmazásával legyünk betegeink számára reménysugár – tette hozzá dr. Ágoston Péter, a Magyar Sugárterápiás Társaság elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!