Sport

2015.04.30. 08:50

Vegyész RC: Szombaton dől el a bronzérem sorsa

Szerdán nyert idegenben, így 2-2-re hozta a harmadik helyért zajló csatát a Vegyész RC-Kazincbarcika.

Szerdán nyert idegenben, így 2-2-re hozta a harmadik helyért zajló csatát a Vegyész RC-Kazincbarcika.Remekül kezdte a meccset a barcikai együttes, Toronyai felugrásos nyitásai, Csizmadia centertámadása, Kovács Z. szervája és Blázsovics szélső akciója is megoldhatatlan feladat elé állította a házigazdát (3-8). Utóbbi a szervahelyen is helytállt, a Vegyész kiváló játékával meglepte ellenfelét (5-10, 8-16). Igazán folyamatos röplabdáról azonban nem lehetett beszélni, mert teljesen leblokkolt a házigazda és hiába kértek időt 12-20-nál, ez már mit sem számított.

Időkérések

A második felvonásban 3-0-val nyitottak Oszuskáék, de a borsodiak hamar egalizáltak (5-5), innentől felváltva estek a pontok, aztán 11-13-nál a dunántúliak kértek időt. A Vegyész azonban uralta a meccs ezen szakaszát (11-16), viszont Horváthék felzárkóztak, így a vendégek szakvezetője „időzött” 14-16-hoz érve. Érezte mindkét tréner, hogy ez egy fontos pillanat, itt is, ott is volt még egy-egy játékmegszakítás, de a felrázás Dudás Andrásnak sikerült jobban, és így együttese 0-2-es előnyre tett szert.

Mindenki felnőtt

A harmadik játszma 6-6 után kezdődött el igazából, ezt követően nagyon összeálltak a barcikaiak, a játék minden elemében felülmúlták a hazai gárdát, akiket „állva hagytak”, szép megmozdulások követték egymást, például Toronyai ásza (8-16). Ekkor már csak egy együttes, a vendégalakulat volt a pályán, a Dági KSE képtelen volt újítani. A Vegyész RC iskolajátékot hozott szerda este Dágon, mindenki felnőtt a feladathoz, ez egyben azt is jelenti, hogy a bronzérem sorsa szombaton este, a kazincbarcikai összecsapáson dől majd el.

ÉM-MI,GF

Jegyzőkönyv

Dági KSE – Vegyész RC-Kazincbarcika

0:3 (-15, -21, -11)

Dág, 100 néző. V.: Horváth, Bátkai-Katona.

Dági KSE: Oszuska G., Oszuska Z., Szauter P., Jánossy, Krupánszki, Molnár. Csere: Koch (liberó), Bagics B. (liberó), Horváth. Edző: Szauter Ferenc.

VRCK: Toronyai, Szabó M., Csizmadia, Bokor, Blázsovics, Kovács Z. Csere: Dudás T. (liberó), Surányi. Vezetőedző: Dudás András.

Szauter Ferenc: – Nyitásban és fogadásban is gyengék voltunk ma. Tovább folytatódik a csata, találkozunk szombaton.

Dudás András: – Ma bárki lehetett volna az ellenfél... Remélem, hogy ezt a játékot tovább tudjuk vinni az ötödik mérkőzésre is.

Az egyik fél három sikeréig tartó párharc állása: 2-2.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!