Szabadtéri színpadot is avattak Halmaj ünnepén

Impozáns látvány Halmaj új szabadtéri színpada
Impozáns látvány Halmaj új szabadtéri színpada - © Fotó: SFL
Halmaj – Erősíti a helyi közösséget és a külső kapcsolatok motorja is egyben.

Másfél évtizedes múltra tekint vissza az az abaúji program, ami Halmaji Napok elnevezéssel vált a szűkebb pátria egyik kiemelkedő eseményévé.

Fontosak a kapcsolatok

A megnyitón Koncz Ferenc országgyűlési képviselő jegyezte meg, fontosak a halmaji rendezvényekhez hasonló programok, mert egyrészt helyi szinten erősíti a közösséget, másrészt kapcsolatot tart a határokon túli magyarsággal is, jelen esetben az erdélyi Nyárádköszvényes és a felvidéki Nagyida települések lakosságával.

Tóth József polgármester elmondta köszöntőjében; az esemény hagyományává vált, hogy minden alkalommal felavatnak valamit. Most egy vadonatúj, fedett, szabadtéri színpad került átadásra a rendezvénytéren, amelyen első fellépőként a Nyárádköszvényesi Amatőr Színjátszó Csoport Ramazuri Színtársulata mutatta be az „Ángyóméknál” című zenés vígjátékát.

Az új színpad első műsora

Az esemény bővelkedett látnivalókban, nagy sikert aratott Bereczki Zoltán akusztikus élő koncertje a református templomban, sztárfellépők „adták egymásnak a kilincset” az új színpadon, a programot Fenyő Miklós koncertje és tűzijáték zárta.

ÉM-SFL