Szabadságvesztés az erdőbényei drogtermesztőknek

Szabadságvesztés az erdőbényei drogtermesztőknek
Szerencs – Súlyosbító körülmény volt, hogy a férfi és barátnője társtettesek voltak az ügyben, azonban a egyik vádlottnál enyhítő körülmény volt, hogy munkahellyel rendelkezik, és házastársa gyermeket vár.

A Szerencsi Járásbíróság letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a két vádlottat, akik jelentős mennyiségű kábítószert termesztettek egy erdőbényei ingatlanban, majd megállapodtak a harmadrendű vádlottal, hogy nyújtson nekik segítséget a tiltott szerrel való kereskedésben.

Kannabiszra szakosodtak

Ahogy beszámoltunk már róla, a pár Erdőbényén közösen bérelt egy házat 2015. augusztustól 2016. márciusig. Az ingatlant a bérbeadó tudta és beleegyezése nélkül kábítószer termesztésére alkalmas állapotba alakították át, az épület végében található helyiségben 2015. október 30. napjától kannabisznövényt termesztettek, akként, hogy ott fonnyasztották és szárították. A hatóság tagjai összesen 255 tő növényegyedet foglaltak le, mely lefoglalt anyag azok hatóanyag tartalmát is figyelembe véve jelentős mennyiségű kábítószernek minősül.

A férfi egy alkalommal megkérte a nőt, hogy ajándékba vigyen a harmadrendű vádlottnak a termesztett marihuánából. A későbbi alkalmak során a kábítószer átadása már pénz ellenében történt, akként, hogy a páros megállapodott, hogy a harmadrendű vádlott a megvásárolt marihuánával kereskedni fog.

A rendőrség egy mezőkövesdi benzinkútnál megtartott akcióban tartóztatta le őket, amikor éppen drogot adtak el, ezt követően kutatták át a lakást.

Ítélethirdetés

A bíróság az I. és II. r. vádlottakat kábítószer birtoklásának bűntettében, kábítószer-kereskedelem bűntettében, rongálás bűntettében, és lopás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az I. r. férfi vádlottat 9 és fél év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg a II. r. nő vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A III. r. vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Súlyosító körülményként értékelte a bíróság, hogy az I-II. r. vádlottak a bűncselekményeket társtettesként követték el, míg a III. r. vádlott esetében enyhítő körülmény volt, hogy munkahellyel rendelkezik, és házastársa gyermeket vár. Az ítélet nem jogerős.

ÉM


Illusztráció - Egy benzinkúti eladásnál buktak le a droggal
Erdőbénye - A páros a bérelt lakásban termesztette a kannabiszt és dílert is kerítettek hozzá. Folytatta a bizonyítást a Szerencsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak büntetőügyében, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmén...

Az elfogott gyanúsítottak házában a rendőrök kábítószergyanús növényeket foglaltak le
Encs - Az encsi nyomozók kábítószer termesztés miatt fogtak el két férfit az abaúji településen. Az Encsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Gabriel és F. Peter szlovák állampolgárokkal szemben kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. A 28 és 25 éves férfiaka...

Fotó: police.hu
Budapest - Harminchat millió forint értékű drogot szállított egy férfi motoros siklóernyőjével Csongrád megyében - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. A kiszombori határrendészeti kirendeltség munkatársa a stabil hőkamerán észlelte csütörtök este, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányáb...

Közúton kapcsolták le a miskolci dílert Muhinál
Miskolc, Muhi - Muhi határában fogták el a miskolci rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószergyanús anyaggal kereskedett. A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 27 éves miskolci lakossal szemben. A ...

drog_650
Erdőbénye, Szerencs - Erdőbényén termesztették az eladásra szánt kannabiszt. A Szerencsi Járás­bíróság „jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények” ügyében tárgyalja három vádlott büntetőügyét. A vádirati tényállás szerint a vádlottak Erdő...

Kábítószer-kereskedők és fogyasztóik rendőrkézen Mezőkövesden
Erdőbénye, Mezőkövesd - A rendőrök Mezőkövesden fogták el azt a „dílert-párost”, akik a gyanú szerint saját maguk által Erdőbényén előállított kábítószert adtak el egy férfinak és egy nőnek. Kábítószer kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fo...