Szabadság a próbaidő alatt – van jogi akadálya?

Akt.:
Cvonline.hu
Cvonline.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A tavaszi és a nyári munkakeresés hátulütője, hogy az embernek le kell mondania a hosszú balatoni nyaralásról és a több napos kikapcsolódásról. Továbbá a nyár eléggé uborkaszezonnak számít álláskeresés terén, hiszen a munkaadók nagy része is ekkor tölti a szabadságát – olvasható a Cvonline oldalán. 

A jogi akadály tévhit

A köztudattal ellentétben a Munka Törvénykönyvében nem szerepel olyan rendelet, amely korlátozná a munkavállalók szabadságát a próbaidő alatt. Természetesen a cégek azt szeretik, ha a dolgozó végig jelen tud lenni, hiszen a betanulás meghatározó része az első hónapoknak. Fontos számukra, hogy minél pontosabb képet kapjanak az új munkaerőről, hiszen ez lenne a próbaidő másik lényeges része, annak érdekében, hogy végső döntést tudjanak hozni a jelöltet illetően. Emellett a munkavállalónak is érdeke, hogy minél hamarabb el tudja dönteni, valóban megfelelő-e számára az adott munkakör és munkahely.

A pihenés mindenkinek jár, sőt a jobb teljesítmény érdekében érdemes szünetet tartani a munkában, aminek jogilag nincs akadálya. Arra kell csak figyelnünk, hogy a szabadság a munkaviszony tartamától függ, úgyhogy csak annyi napot vegyünk ki, amennyi időarányosan jár.

ÉRDEKES: Az első munkahely karrierformáló ereje

Jelezzük már a legelején

Ha már a munka megkezdése előtt tudjuk, hogy befizetett utazásra megyünk, érdemes ezt már a munkába állás legelején megbeszélni a munkáltatónkkal. Minél hamarabb tudja a munkaadó a szabadság igényünket, annál könnyebben képes megoldani a helyettesítéseket. Ha még csak tervezzük a nyaralást, akkor számunkra is előnyös, ha minél hamarabb tájékozódunk róla, hogy mikor van leállás a cégnél vagy egy tervezett rövidebb szünet. Illetve, hogy a munkatársak el tudnak-e menni szabadságra, hiszen ez befolyásolhatja a saját kikapcsolódásunkat. Pályakezdőként nem ajánlatos már az első napok folyamán a szabadságolást emlegetni, de természetesen ez alól kivétel, ha előre befizetett utazásról van szó.

Legyünk rugalmasak

Ne féljünk erről tárgyalni a munkáltatónkkal és abban az esetben, ha problémát jelentene a távollétünk a próbaidő alatt, akkor mérlegeljük, hogy mi a fontosabb a számunkra. A nyaralás vagy a munkahely megtartása. Abban az esetben, ha van rá mód, tegyük át a foglalásunkat későbbi időpontra vagy rövidítsük le az nyaralás idejét.

Találd meg álmaid állását több, mint 6 000 ajánlat közül!
IT állások | Pénzügy állások | Marketing állások | Mérnök állások Összes állásajánlat

Próbaidő és betegszabadság

Természetesen azt nem tudhatjuk előre, hogy mikor ér minket baleset vagy kapunk el valamilyen betegséget, de lehetőségünkhöz mérten igyekezzünk kerülni a potenciális veszélyforrásokat. Abban az esetben, ha mégis beüt a baj, igyekezzünk minél kevesebb időt otthon tölteni és a távollétünk okát orvosi papírral igazolni. Utóbbi jogilag kötelességünk, hiszen csak az igazolás ellenében írható ki a munkavállaló betegszabadságra.

Cvonline.hu








hirdetés