Szabadon választott témák

Miskolc – A cél az volt, hogy az amatőr művészeknek is legyen lehetőségük kiállítani.

„Jó csapat, nagyszerű emberek, szép eredmények” – így jellemezte a Diósgyőri Képzőművész Stúdiót Eisele Gyula festőművész, aki egyben alapító tagja is a stúdiónak. „A kezdetektől szép eredményeket értünk el, bejártuk a megyét, az országot, sőt külföldre is eljutottunk a munkáink által” – tette hozzá.

Amikor a stúdió megalapításáról kérdeztük elmondta, ugyanaz volt a cél, mint most, azaz hogy az amatőr művészeknek is legyen lehetőségük kiállítani, megmutatni magukat. „Akkoriban a hivatásos és amatőr művészek teljesen elkülönültek, ezért arra gondoltunk, hogy létrehozunk egy önálló csoportot, hogy megmutathassuk az alkotásainkat. Ezután meg az volt a baj, hogy már több kiállításunk volt, jobbnál jobbak…” – fogalmazott.

A festőművész igyekezett hangsúlyozni azt is, hogy az amatőr nem negatív jelző, nem tudásbeli különbséget jelöl. „Sőt, a hivatásos művészeket sokszor bizony befolyásolják az irányzatok, bizonyos körök. Mi mindig szabadon választottuk meg a témáinkat, stílusunkat” – hangsúlyozta.

Eisele Gyula jelenleg 84 éves és mai napig aktív tagja a Diósgyőri Képzőművész Stúdiónak, részt vesz a kiállítások szervezésében és természetesen alkotásaival is támogatja a csoport munkáját.

ÉM- NSZR








hirdetés