Szabadlábra helyezték a terrorváddal őrizetbe vett Szavcsenko ukrán képviselőt

Kijev – Szabadlábra helyezte a bíróság kedden Nagyija Szavcsenko ukrán képviselőt, akivel szemben a parlament elleni terrortámadás kitervelésének gyanújával indult eljárás még tavaly márciusban, s azóta előzetes letartóztatásban volt.

A bíróság azért helyezte szabadlábra, mert lejárt a képviselő előzetes fogva tartásának határideje, és úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg, hanem mostantól szabadlábon védekezhet az eljárás további szakaszában. Szavcsenko a tárgyaláson ígéretet tett arra, hogy nem hagyja el az országot. Újságírók előtt kijelentette, hogy be fogja bizonyítani ártatlanságát.

Ügyvédje később úgy nyilatkozott, hogy védence folytatni akarja képviselői munkáját.

A bíróság szabadlábra helyezte az ügy másik gyanúsítottját, Volodimir Rubant, a Tisztikar elnevezésű, állítólagosan a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok fogságába esettek kiszabadításával foglalkozó civil szervezet vezetőjét is.

Nagyija Szavcsenko 2016 májusában térhetett vissza Ukrajnába Oroszországból, ahol csaknem két éven át tartották fogva amiért – ukrán oldalon – részt vett a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban.

Hazatérésekor ünnepelve fogadták az országban, Petro Porosenko elnök még Ukrajna Hőse címmel is kitüntette. A volt katona viszont – elfoglalva Kijevben parlamenti képviselői helyét, amelyhez a Julija Timosenko volt kormányfő vezette, jelenleg ellenzékben lévő Haza párt jutatta őt a 2014-es választásokon – azonnal szembefordult a jelenlegi kijevi vezetéssel. Azután, hogy bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásokat folytatott szakadár vezetőkkel a Donyec-medencében, a Haza párt is kizárta frakciójából, így független képviselőként folytatta a politizálást.

2018. március 22-én a parlamentben vették őrizetbe a hatóságok rögtön, miután a törvényhozás a főügyészség indítványára megfosztotta mentelmi jogától. A bíróság már másnap döntött előzetes letartóztatásba helyezéséről.

A vád szerint Szavcsenko erőszakos hatalomátvételt és támadást tervelt ki Rubannal együtt az ukrán felsővezetés tagjai – köztük Porosenko elnök és a kormányzat tagjai ellen. A terv állítólag az volt, hogy akna- és gránátvetőkkel, valamint egyéb lőfegyverekkel tüzet nyitnak a kijevi kormánynegyedre, amikor az államfő, a kormánytagok és más magas rangú állami tisztségviselők is bent vannak a törvényhozás épületében. Ezzel egy időben közvetlenül a parlament üléstermében gránátokkal és kézifegyverekkel végeztek volna a bent maradt túlélőkkel.

Szavcsenkóra az ellene felhozott vádak alapján akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.

Jurij Lucenko főügyész kedden a Szavcsenko szabadlábra helyezéséről hozott bírósági döntést kommentálva leszögezte, hogy az ügyészség nem vonja vissza a vádakat, mert azok meggyőződése szerint kellően megalapozottak. Azt pedig, hogy kiszabadult az előzetes letartóztatásból az ukrán bírósági rendszer hibájának rótta fel.

-MTI-