Szabadidejükben is szolgálatban lesznek a rendőrök a főváros egyik kerületében

Ezentúl szabadidejükben is szolgálati ruhában járják majd a XVI. kerület utcáit a rendőrök, hogy minél több egyenruhás figyeljen a rendre. A programra önként lehet jelentkezni, ám már most többen végeznék a szabadidős munkát, mint amennyi hely van. Budapesten nem egyedülálló ez a kezdeményezés, több más kerületben is gyakorlat már, hogy a rendőrök a munkaidő után is dolgoznak.

A XVI. kerület önkormányzatának az volt a célja, hogy a “látható rendőrség” minél inkább jelen legyen az utcákon, azaz többen végezzenek közterületen feladatot. Ezért 11 millió forintot fordítottak arra, hogy létrehozzák a szabadidős rendőrjárőr programot. Ennek lényege, hogy a kerületi rendőrök – ahelyett, hogy mondjuk másodállást vállalnának – a munkaidő után, szabadidejükben is szolgálati ruhában járőröznek. Teljesen önkéntes a program, ám már most túljelentkezés van – mondta el a Független Hírügynökségnek Kovács Péter, a kerület polgármestere.
Közölte: eddig napközben 2-2 járőregység látott el feladatot az utcákon, az új programnak köszönhetően egy harmadik járőrcsapat is a közterületeken lesz majd, ami azt jelenti, hogy négy helyett egyszerre hét rendőr ügyel majd a rendre.

Kovács Péter elmondta, hogy a tapasztalatokat nyár elején elemzi a rendőrkapitánnyal közösen, ekkor fog kiderülni az is, hogy van-e lehetőség esetleg bővíteni a programot.