Helyi közélet

2010.04.11. 22:49

Választás 2010 | MDF: Már a három százalékkal is elégedettek lettek volna

<p>Miskolc - Az MDF megyei főhadiszállásán, a párt Széchenyi úti irodájában szűk körben figyelték a választási eredmények alakulását a demokrata fórum jelöltjei.</p>

Bár az újságíró arra számított, hogy mély letargiában lévő politikusokkal fog találkozni, sokkal inkább realista emberek ülték körül az asztalt. A tévében már órák óta az eredményeknek kellett volna peregniük, ehelyett a választási bizottság vitája zajlott arról, felfüggesszék-e a kampánycsendet vagy sem. Az érdektelennek tűnő vita közepette a fórum politikusai saját pártjuk helyzetét elemezték: arra jutottak, hogy nagy áldás lenne, ha sikerülne megugrani a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot, ha viszont ez nem lehetséges, a három-négy százalékról még újjá lehet építeni az MDF-et – persze ehhez le kell vonni a konzekvenciákat és meg kell hozni bizonyos személyi döntéseket. A jelenlévők úgy gondolták, hogy még Bokros Lajos miniszterelnök jelöltségét valahogy túlélte volna a párt, de az SZDSZ felé való nyitás már sok volt a szimpatizánsoknak.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában