Svédország a "házasság" szót is megkaphatják a melegek

Svédországban egy kormányzati szakértői bizottság azt javasolta szerdán, hogy az életüket egymással összekötő melegek is használhassák a házasság kifejezést, csakúgy, mint a különnemű párok. Az indítvány szerint úgy kellene módosítani a skandináv ország házasságkötésről szóló törvényét, hogy abban ne szerepeljen nemekre vonatkozó megkülönböztetés.

Svédországban az életüket egymással összekötő meleg párok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a különnemű házaspárok, még gyermeket is örökbe fogadhatnak. Bár a szertartás is hasonló, a törvény szerint csak a partneri kapcsolat kifejezést használhatják – a házasság szó kizárólag a különnemű párok számára van fenntartva. A szakértők most azt javasolják, hogy a házassági törvénybe kerüljön olyan megfogalmazás, hogy házasságot azonos neműek is köthetnek.

Korábban egyházi házasságot csak különneműek köthettek, január óta azonban a svéd lutheránus egyház már meleg párokat is összead.

Svédországban a 9 millió lakosból több mint 7 millió lutheránus.

A kormány által felkért szakértői bizottság javaslatát most megküldik véleményezésre a vallási csoportoknak, politikai pártoknak, mielőtt a kormány előterjeszti a törvénytervezetet.








hirdet�s