Svájci-magyar – Storck: nincs veszítenivalónk

Budapest – Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs veszítenivalója szombaton, amikor a világbajnoki selejtezőcsoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető Svájc vendége lesz.

“A keddi két edzés miatt most kissé fáradtak a játékosok, de jó úton vagyunk és szerencsére mindenki egészséges a keretben” – mondta a Liszt Ferenc repülőtéren elutazás előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón a német szakember.

Storck kifejtette, ugyanolyan taktikailag fegyelmezett játékot vár a csapatától, mint amit szeptemberben az Európa-bajnok portugáloktól elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával mutatott. Hozzátette, alaposan kielemezték a világranglistán hetedik helyen álló rivális előző két mérkőzését.

Ugrai Roland úgy vélte, a svájci csapat papíron esélyesebb, de a magyar válogatott korábban már bebizonyította, minden ellenféllel fel tudja venni a versenyt és akár nyerhet is.

“Nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára” – jelentette ki a diósgyőri játékos, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy tagja lehet a csapatnak.

Ugrai kifejtette, hétfőn csak elővigyázatosságból nem edzett kisebb bokasérülése miatt, de ez biztosan nem akadályozza meg abban, hogy debütáljon a válogatottban.

A magyar válogatott nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtött, ezzel harmadik helyen áll a csoportban Svájc és Portugália mögött, de már nincs esélye előrelépni, így biztosan nem juthat ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra.

– MTI –








hirdet�s