Sütemény formájában is testet öltött a DVTK

By Berecz Csaba
Akt.:
DVTK szelet - Sütemény a bajnokcsapat tiszteletére
DVTK szelet - Sütemény a bajnokcsapat tiszteletére
Miskolc – A színe piros-fehér, tejszínes málnakrémből és hideg túrókrémből készült, piskóta alapon, Dobos lapokból, a tetején marcipán borítással, csak természetes anyagok felhasználásával – ez a DVTK szelet, egy sütemény, amit pénteken délelőtt mutatott be a “gyártó” a miskolci Falánk Fanny vállalkozás tulajdonosa, Balázs Tibor.

A Diósgyőr-szurkoló vállalkozó az első kóstolóra meghívta a DVTK-ból Benczés Miklós edzőt, Vitelki Zoltán pályaedzőt és a csapat egyik tagját Dobos Attilát – akinek saját bevallása szerint nincs tudomása arról, hogy bármi köze lenne a sütemény alapjához.

DVTK szelet - Sütemény a bajnokcsapat tiszteletére

A sütemény szülője évek óta támogatja a labdarúgócsapatot, Benczés Miklós külön kiemelte, hogy a legnehezebb időszakban is számítani lehetett rá, az általa biztosított szolgáltatásra, az étkezésekre, majd a süteményről szólva megjegyezte, hogy az olyan édes, mint a bajnoki cím.

Mint azt Balázs Tibortól megtudtuk: a DVTK szeletet nem kizárólag a bajnokavatóra készült, azt a jövőben is folyamatosan árusítani fogják az üzleteikben.








hirdet�s