SUSI: töretlen lendülettel

A SUSI U13-as leány kézilabdázói bronzérmet szereztek az országos régióbajnokságban
A SUSI U13-as leány kézilabdázói bronzérmet szereztek az országos régióbajnokságban - © Fotó: magánarchívum
Sárospatak – A közelmúltban sikeres tanévet zárt a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola.

A 2016/17-es idényre örömmel emlékeznek majd vissza, hiszen versenyzőik számos sikert értek el. Az egyesület életét színesítették az otthoni rendezésű tornák, a sportfesztiválok, a háziversenyek, a Bozsik-program eseményei és az emlékezetes sportbáljuk is.

Szakosztályaink nagyon sok kupára kaptak meghívást.” Belicza János

Ötezer kilométer

– Szakosztályaink sok kupára kaptak meghívást, és a szövetségi rendszereken való részvételünk tette teljessé szereplésünket – mondta Belicza János, a népszerű nevén SUSI elnöke. – Szivacskézilabdában és kézilabdában nagy munkát végzett a Bodorovics Tamás, Hevele István edzőpáros, melynek tagjai a leány U7, U8, U9, U10, U13 és az ifjúsági korcsoportokat gardírozták. Szinte hihetetlen, de igaz: a magunk mögött hagyott szezonban csaknem ötezer kilométert utaztak csapataikkal és játékosaikkal. A TAO-lehetőség által indított ifigárdánk bronzérmet szerzett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokságban, és ez a jövőre nézve figyelemre méltó teljesítmény. Női felnőtt-labdarúgócsapatunk a tízcsapatos megyei bajnokságban az előkelő második helyet szerezte meg, a Megyei Női Kupa döntőjében pedig aranyérmesek lettek Balogh Tamás tanítványai.

A fiú focistáik is sűrű szezont teljesítettek, szereplésük alapját az MLSZ által szervezett Bozsik-program adta. „Futószalagon” vettek részt a különböző szintű és korcsoportú rendezvényeken, amelyekről több érmet vittek haza. Megmérették magukat a futsal műfajában is: az U11-es és az U13-as csapataikat több-kevesebb sikerrel elindították a régiós küzdelmeken, továbbá U12-es együttesük az újdonságnak számító strandlabdarúgásban is kipróbálta magát. Edzéseiket a Zsófi József, Vachter Tamás, Kerékgyártó Krisztián és Belicza János kvartett vezette. Az elnök említést tett tornaszakosztályukról is: a Tótin Erika, Csehiné Tomkó Krisztina és Tarr Miklós irányította műfaj képviselői ugyancsak kitettek magukért: harmincöt leányt mozgattak, miközben gyerekeik látványos fejlődésről adtak számot.

Értékeltek

Évzárójukon értékelték csapataik, játékosaik és edzőik teljesítményét, ecsetelték fejlődésüket, eredményességüket, valamint bemutatták egyesületük legújabb családtagját, a Citroen Jumpy névre hallgató, kilencszemélyes kisbuszukat, amelyet a TAO-pályázat keretében vásároltak. Már döntöttek a 2017/18-as indulásaikról: a soron következő tanévben a különböző sportágakban huszonkét csapat indulását tervezik. Leány kézilabdázóikat először nevezik be az országos serdülőbajnokság küzdelmeire, és új szakosztályt alakítanak, felkarolják a röplabdát.

Erkölcsi, anyagi

A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola hálás az erkölcsi és az anyagi támogatásért Sárospatak önkormányzatának, továbbá számos szponzorának, és köszöni a szülők nélkülözhetetlen segítségét is.

ÉM-KT








hirdet�s