Superenduro GP – Lengyel és amerikai sikerek Budapesten

Budapest – A három futam összesítése alapján a hatszoros világbajnok lengyel Taddy Blazusiak nyerte szombaton a superenduro GP terepmotoros-vb budapesti fordulóját, amelyen rajta kívül a címvédő amerikai Cody Webb és honfitársa, az összetettben most vezető, korábbi vb-győztes Colton Haaker is diadalmaskodott egy-egy futamon.

A Papp László Budapest Sportarénában rendezett különleges eseményen több ezer néző foglalt helyet a lelátókon, a szervezők pedig egy látványos, szórakoztató show-val színesítették a viadalt.

A krossz- és enduromotorozás jellegzetességeit ötvöző superenduro GP magyarországi állomására felépített egyedi pálya kialakításához csaknem 1500 tonna földet, 100 tonna sziklát, 100 köbméter farönköt és 50 tonna homokot szállítottak az arénába.

Az első budapesti futamot Webb nyerte Blazusiak és Haaker előtt, a második versenyen pedig Haaker volt a leggyorsabb, Blazusiak a második, Webb a harmadik. Az utolsó, késő este rendezett futamon aztán a lengyel motorost senki sem tudta megszorongatni, mögötte Haaker második, Webb harmadik lett.

Az összetettben Haaker vezet, igaz, előnye 13-ról 12 pontra csökkent Webb-bel szemben. Blazusiak változatlanul harmadik, és az élen álló amerikai riválisától 27 ponttal marad el.

A terepmotorosok Lengyelország, Németország és Spanyolország után versenyeztek most Magyarországon. A vb utolsó fordulóját március 9-én, Bilbaóban rendezik.

– MTI –