Súlyos összecsapások Thaiföldön

Legalább 65-en megsérültek, heten közülük életveszélyesen, amikor ellenzéki tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel a thaiföldi fővárosban kedden – adták hírül helyi kórházi források. A belpolitikai válság már hat hete tart.

A heves összecsapások akkor törtek ki, amikor tüntetők ezrei vonultak a bangkoki parlament épülete elé. A demonstrálók azt akarták megakadályozni, hogy a nemrég kinevezett új kormányfő, Somchai Wongsawat elmondja beszédét. Már a barrikádokat kezdték el építeni, amikor a rohamrendőrök könnygázgránátokat kezdtek közéjük lőni, majd heves összecsapás tört ki.

A bangkoki források szerint összesen 65 sérültet – köztük két rendőrt – szállította be a kórházakba, heten életveszélyes állapotban vannak. A tüntetők a kormány leváltását követelik. A hat hete kezdődött ellenzéki tüntetések kirobbanása után az előző miniszterelnök, Samak Sundaravej ugyan már távozott hivatalából, de a tüntetők szerint utóda, Sonchai Wongsawat sem jobb nála. Úgy vélik, hogy a nemrég megválasztott kormányfő is a 2006 végén puccsal eltávolított, egyebek mellett korrupcióval vádolt Thaksin Shinawatra embere.