Sport

2015.02.24. 12:27

Miskolc Steelers: Tíz év után, díjak duplán

Felsőzsolca, Miskolc - Hagyományos évadzáró-évadnyitó bálját tartotta hétvégén a magyar amerikaifutball-bajnokságban érdekelt Miskolc Steelers. A szombati klubestnek ugyancsak megszokott módon a felsőzsolcai Pokol csárda adott helyt.

Felsőzsolca, Miskolc - Hagyományos évadzáró-évadnyitó bálját tartotta hétvégén a magyar amerikaifutball-bajnokságban érdekelt Miskolc Steelers. A szombati klubestnek ugyancsak megszokott módon a felsőzsolcai Pokol csárda adott helyt.Páll Sándor elnök az ünnepség kezdetén tartott összefoglalójában utalt arra, hogy 2014-gyel eddigi története legsikeresebb esztendejét hagyta maga mögött az egyesület, 2015-ben pedig a várhatóan a legnehezebb idény vár az Acélcsapatra: a HFL, igen komoly és rangos ellenfelekkel. Ebben az évben ünnepelhetjük ráadásul, hogy a sportág, az amerikaifutball éppen egy évtizede jelent meg a borsodi megyeszékhelyen: a Steelers születésének gyökerei 2005-re nyúlnak vissza. (Amit egy évre rá kövezett a klubalapítás.)

Nádi Gyula alelnök vezényelte le ezt követően a szintén tradícióként élő díjátadási ceremóniát. Az „év játékosa” címért járó „Plopp anyu” díjban 2014-re nézve a tavaly ideszerződött (és kontraktusát az új szezonra is meghosszabbító) klasszis irányító, Vasyl Jordan részesült. Ő maga az eseményen távolléte folytán nem vehette át személyesen a serleget, amiként az év támadójátékosa elismerésben részesített WR, Hanász Róbert, illetve védője, Ondrej Dravecky sem. A többi díjazott viszont máris kezébe kaphatta a kupát, az ő névsoruk a következő:

  • Támadó, illetve védő falember: Sarkadi Flórián és Tőzsér Máté
  • Junior támadó, illetve védő: Jónás Máté és Szabó Martin
  • A közösségi munkáért járó Kárpáti Gábor-díj: Molnár Ágnes, a Steelleaders vezetője és Aggod Péter játékos-edző.
  • Az est programját a továbbiakban tombola, zene és tánc színesítette.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!