Stohl nyolc éve szorul Viagrára

Stohl nyolc éve szorul Viagrára
Viagra hevert Stohl András kocsijának ülésén, derült ki a balesete után készült fotókból.

Stohl András nagy árat fizetett múlt hétvégi balesetéért: számos munkáját elvesztette, sok rajongója ellene fordult, nagy összegektől esett el. Ráadásul nem tudni, sikerül-e valaha is visszaszereznie azt, amit hosszú évek alatt felépített.

Csak kevesen tudják, hogy Stohl ma is bűnhődik egy korábbi felelőtlensége miatt: 2002-es balesete után maradandó károsodást szenvedett. Nyolc éve is közepes alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a 30-as úton, amikor Aszód és Gödöllő között gépkocsija felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva, egy árokban állt meg. A színészt súlyos fejsérülésekkel és csonttörésekkel szállították kórházba. Volt szeretője szerint azóta Viagrát szed.

A Borsonline-nak névtelenül nyilatkozó fiatal lány elmondta, nem véletlen, hogy a május 8-án súlyos autóbalesetet okozó sztár autójában vágyfokozót találtak: a gyógyszert orvos írta fel számára nyolc éve.

Folytatás az eredeti oldalon

 








hirdet�s