Start három „diósgyőri” NB III-as csapattal?

Akt.:
Start három „diósgyőri” NB III-as csapattal?
Start három „diósgyőri” NB III-as csapattal? - © Fotó: Kozma István
Eger, Miskolc, Salgótarján – A DVTK tartalék nevezett, az Eger sikerrel vette az osztályozót, a Tarján első a várólistán.

Három diósgyőri érdekeltségű felnőtt csapat is lehet az NB III 2018/19-es évadjának mezőnyében.

Portálunk értesülése szerint, bár korábban nem volt egyértelmű, hogy a DVTK NB I-es labdarúgócsapata mellett, mögött a DVTK tartalék gárdája is megmarad, de a klub utóbbi csapatot nevezte a harmadosztályú küzdelmekre azok után, hogy a most véget ért évadban az NB III Keleti csoportjában az 5. helyen végzett.

Elveszítették, de…

A DVTK regionális klubbá építése során két szomszédos megyeszékhely klubjában is érdekeltséget szerzett a diósgyőri labdarúgást működtető cég, a Heves megyei Eger SE sportszervezet gárdájában, amely a megyei I. osztályú bajnokság megnyerése után sikerrel vívták meg az NB III-as osztályozót (a Balatonfüred ellen hazai környezetben 5–1-re nyertek, a múlt szombaton idegenben pedig 1–0-ra), a Nógrád megyei Salgótarjáni BTC-ben.

Utóbbi együttes szintén megyei I. osztályú bajnoki címet szerzett, és „hajszállal”, de alulmaradt az NB III-as osztályozón a Győr-Sopron-Moson megyei HT Ménfőcsanakkal szemben (idegenben 4–2-re kaptak ki, a múlt szombati visszavágón 1–0-ra nyertek).

Ennek ellenére az SBTC első helyen az „NB III-as várólistán”, amelyet az évadban elért bajnoki és osztályozós eredmények alapján állítottak össze, és ha lesz visszalépő (a zuhanyhíradó szerint az MTK nem indítja el tartalék együttesét), ebben az esetben ők is a harmadik vonalban kezdhetik az 2018/19-es évadot.

– ÉM –