Stadionrekonstrukció: itt a folytatás!

Stadionrekonstrukció: itt a folytatás!

Diósgyőrben, a stadionrekonstrukció
második része már a napos oldalt
éri(nti). 


A villanyvilágítás 2003. novemberi
avatása, valamint a klubház 2006
áprilisi birtokbavétele után a
Diósgyőri stadion
megújításának újabb
fejezete kezdődik augusztus 10-én.


– Három hét múlva
valószínűleg már
munkagépektől lesz zajos a
Diósgyőri stadion
környéke – jelentette ki
érdeklődésünkre Varga
László
, miskolci
önkormányzati képviselő, a
Diósgyőri Sportliget
önkormányzati biztosa, akit a
rekonstrukció második
részéről kérdeztünk.
– A DVTK
labdarúgócsapatának Újpest
elleni bajnoki mérkőzése után
kezdődik a munka, mégpedig azzal, hogy a
klubházzal szemközt álló 7
állóhelyi szektor elbontásra
kerül. Miután ez megtörténik,
egy teljesen új lelátórész
kerül ide megépítésre,
ahonnan nyolc hónapon belül három
és fél ezer néző,
műanyag ülőszékekről
nézheti a meccseket, úgy, hogy
közben az időjárás
viszontagságaitól is védve vannak,
ugyanis fedett lesz ez a
lelátórész. Az sem
mellékes, hogy a lelátó alatt
szociális ellátó
létesítmények, vizes blokkok
és büfé kerülnek
megépítésre. 

NÉZZE MEG A
FOTÓKAT A
LÁTVÁNYTERVRŐL:
 A DVTK stadion látványterve 2009.07.22.

Átírta a
válság


A stadionrekonstrukció második
részének indulása egyben azt is
jelenti, hogy a 2009. augusztus 9-én, a
17.30-kor kezdődő Diósgyőr –
Újpest NB I-es bajnoki alkalmával
búcsúzhatnak el a szurkolók az
1968-ban épült állóhelyi
szektorok nagy részétől, ugyanis ezt
követően építési
munkaterületté válik ez a
rész, és a meccseket csak a
tribünről, vagy az állóhelyi
kanyarokból lehet nézni. Varga
László
azon
kérdésünkre, hogy a
stadionrekonstrukció második
részében mekkora összeget
fordítanak a létesítmény
megújítására, a
következő választ adta:


– Korábban úgy volt, hogy egy
összegben, 800 millió forintból
szépül meg a Diósgyőri
stadion
, de ezt az élet, a
válság átírta, így a
biztonságosabb
finanszírozhatóság miatt
két részletben érkezik a
pénz. 2009-ben a magyar állam 300
millió, míg a miskolci
önkormányzat 100 millió forintot
fordít a stadionrekonstrukcióra,
ebből épül meg a második
rész első üteme, a már jelzett
állóhelyből, a fedett
ülőhely. A 2010-es naptári
évben is ugyanekkora összeget
biztosít az állam és az
önkormányzat a rekonstrukcióra, de,
hogy azt pontosan mire költjük, arról
még nem született döntés. Ez
lehet a pályát körülvevő
többi lelátórész
felújítása, illetve egy
részének az
újjáépítése,
parkolók kiépítése, a
pályaszerkezet
korszerűsítése,
alagcsövezése. 

3483 új
ülőhely


A Diósgyőri stadion tulajdonosa
egy évvel ezelőtt az
önkormányzati tulajdonú MIBER Kft.
lett. Történt mindez azok után, hogy
a terület korábbi tulajdonosát, a
DAM Rt.-t felszámolták, amelynek
során előbb az APEH-hez, onnan a Magyar
Államhoz került a Diósgyőri
stadion
területe, az államtól
pedig a miskolci önkormányzat kapta meg,
aki a MIBER Kft.-nek adta oda, mint kezelőnek.
Utóbbi társaság
ügyvezetőjét, Nagy
Lászlót
arról
kérdeztük, hogy mettől meddig tart a
régi állóhely elbontása,
és az új ülőhely
megépítése.

– A munkaterületet 2009. augusztus
10-én kapja meg a kivitelező, és
2010. március 31-ig kell elkészülnie
a munkával – mondta Nagy
László
, a MIBER Kft.
ügyvezetője. – Természetesen
előteljesítésre van
lehetősége a kivitelezőnek, vagyis
elképzelhető, hogy hamarabb
elkészül az építmény.
A hét elbontott szektor helyen egy
egybefüggő, 5 részre osztott
ülőhelyi lelátó került
kialakításra, ahonnan 3483
néző kísérheti figyelemmel a
rendezvényeket.

Látvány

Az építési terveket a
V+A építésziroda
készítette, ők
bocsátották
rendelkezésünkre a
látványterveket, de
kérték, hogy jelezzük,
hogy ezek csak munkaközi
vázlatok, apróbb
eltérések lehetnek a
végső kivitelezési forma
és a látványtervek
között. 

Mélyebben a
pálya?


Információink szerint az az ötlet is
felmerült, hogy a stadion
férőhelyének esetleges
jövőbeni bővítését
a pálya mélyebbre
helyezésével oldják meg.
Úgy tudjuk, hogy ez a megoldás azzal
járna együtt, hogy úgynevezett
aréna típusú pálya
létesülne, ahol nem lenne
futópálya a labdarúgó
játéktér körül. Ez
esetben egy gödröt ásnának a
jelenlegi pálya helyén, vagyis
mélyebbre ,,engednék” a
játékteret, így a
futópálya helyén lefelé
lehetne bővíteni a stadiont, a
jelenlegi talajszintről induló új
lelátók lefelé
építésével.

– Valóban létezik egy ilyen
elgondolás is, többek
véleménye szerint lefelé
építeni kevésbé lenne
költséges, mint felfelé,
ráadásul ha lefelé
bővítenék, akkor a
meglévő területen belül
maradhatna a stadion, nem lenne
szükség a stadion körüli
ingatlanok tulajdonjogának újra
rendezésére, ami nem mellékes
szempont. De nagyon sok minden más
részletet is tisztázni kellene ezzel
kapcsolatban, úgyhogy maradjunk annyiban, ez is
csak egy ötlet a sok közül arra, hogy
hogyan folytatódhatna a rekonstrukció
– mondta Varga László. 

Mennyien?

A ,,Mennyien férnek be a
Diósgyőri stadionba?”
kérdés sokszor
felvetődött már. Ami
biztos: a klubházon lévő
tribünre 1504 ülőhelyet
szereltek fel 2006.
áprilisában. A klubház
mellett található két
csonka lelátón, a Csucsu
büfé felett, és a
gyár felőli oldalon a
géptároló felett
250-250 néző fér el. A
kanyarokban hat teljes, míg az
északi és déli
végpontokon
(autóbejárókon)
egy-egy fél lelátó
van, ez összességében 14
állóhelyi
lelátónyi rész
(ideszámítva a Csucsu
büfé és
géptároló feletti
részeket). Egy-egy szektorból
maximum 500 néző tudja
nézni a meccseket, ugyanis az
alsó sorokból a
kerítés miatt nem lehet
látni a pályát, ami
azt jelenti a DVTK – Újpest meccs
után az állóhelyen
7000 a tribünön pedig 1500
néző figyelheti a
mérkőzéseket. Ez a
férőhely szám az
új lelátórész
megépítése után
annyiban módosul, hogy 3500-zal
többen nézhetik a meccseket,
vagyis összesen 12 000 szurkoló
fér majd be a
Diósgyőri stadionba
(ha nem lesznek üres, a
szurkolókat elválasztó
szektorok).


 Kapcsolódó cikkek:








hirdet�s