ÖSSZEFOGLALÓ: Fővárosi Közgyűlés

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén döntöttek 19 szakiskola bezárásáról és összevonásáról. Elfogadták az idei költségvetést, amely egyebek mellett 216 millió forintot von el a budapesti színházaktól. A képviselők elfogadták a főváros idei vagyongazdálkodási koncepcióját és döntöttek a Nővérszálló támogatásának megszüntetéséről is.

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi szakközépiskolák átalakításáról szóló javaslatokat. A határozat alapján összesen 19 budapesti szakiskolát vonnak össze, de csak hatot ürítenek ki idén szeptemberig. Tizenhárom iskola diákjai egy, esetleg két évig még maradhatnak az épületben, amelyek addig a befogadó intézmények jogutódjaként működnek majd.

A kormánypárti képviselők többnyire a kihasználatlan helyekkel indokolták az összevonások szükségességét; a főváros szerint ugyanis legalább 13-16 ezer üres férőhely van az iskolákban, amit az önkormányzatnak kell finanszíroznia. Az összevonásokkal az idén 1, jövőre 3 milliárd forintot spórol a főváros, és legalább 500 pedagógus veszíti el az állását. Az ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy a döntés előkészítetlen, kapkodó és elhamarkodott.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtök este fogadta el az idei büdzsét, miután a képviselők szavaztak a 49 módosító indítványról. A főváros idén 1,1 milliárd forinttal kevesebb központi bevétellel számolhat.

A fővárosi színházaktól 216 millió forintot vonnak el idén, további 84 millió forintról pedig nyár elején döntenek.

A Gyáli úti Pedagógus- és Nővérszállót augusztus 1-től önfenntartó formában, támogatás nélkül, a férőhelyek egy részének piaci értékesítése mellett fogja működtetni a Fővárosi Önkormányzat – erről döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén. A döntés értelmében a bentlakó pedagógusok és egészségügyi dolgozók eddigi 50 százalékos lakhatási támogatása megszűnik.

A képviselők elfogadták a főváros idei vagyongazdálkodási koncepcióját is. Ebben egyebek mellett az Orczy kert rehabilitációja és az Andor utca Szerémi út és Egér út közötti szakaszának átépítése szerepel. Az előterjesztésben szerepel a Hungária körút és a Kacsóh Pongrác út kereszteződésénél egy 200 férőhelyes, bekerített, őrzött P+R parkoló kialakítása is. Az idei tervek között szerepel a Városligei Mújégypálya rekonstrukciójának folytatása és a margitszigeti futókör helyreállítása. Utóbbi a tavalyi árvízben rongálódott meg.

A Fővárosi Közgyűlés Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest delegálta a Magyar Olimpiai Bizottságba (MOB). A képviselők egyben meghosszabbították Bakonyi Tibor, MOB alelnök és Hardi Róbert tagságát a testületben.








hirdet�s