Összefogást sürget MSZP az Európa-politikában

Összefogást sürget a szocialista párt, hogy az uniós forrásokat Magyarország a lehető legjobban le tudja hívni és fel tudja használni. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a siker egyetlen ellensége jelenleg a Fidesz. Ezért azt kérik a legnagyobb ellenzéki párttól, értékeljék újjá eddigi politikájukat és ismét nemzeti konszenzusos terület legyen az Európa-politika, csakúgy, mint uniós csatlakozásunk előtt.

A szocialista politikus kijelentette: “remélni lehet”, hogy Orbán Viktornak brüsszeli útján az Európai Néppártban elmagyarázzák, nem tesz jót a nemzetnek az, ha állandóan feljelentik Magyarországot az EU-ban. Nem jó az sem, hogy a kormányt akarják támadni, mert azzal az országot találják el. Mesterházy Attila szerint eddig az uniós források lehívásában csak azok az országok értek el sikereket, ahol a kormányoldal és az ellenzék összefogott, ezért fontos ez Magyarországon is.

A politikus beszélt arról is, hogy az Európai Unió Magyarországot elismeri és jó példának tartja. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervről a tárgyalások már befejeződtek. Várhatóan júniusban 30 milliárd forintra írnak ki pályázatokat. Hozzátette: Magyarország a térségben dobogós helyen áll a pályázati pénzek lehívásának rangsorában.








hirdet�s