Sírva vigadnak a borászok

Két-három hetet is csúszhatnak a szürettel a borászok, mert a jobb időben reménykednek. A nyár nem kedvezett az idei szőlőtermésnek: a hűvös és csapadékos napokon a gyümölcs nem tudott elég cukrot gyűjteni, amikor viszont nem esett, olyan forróság volt, hogy emiatt állt le a növényi élet.

 Az eső miatt a gyomok viszont növekedtek, a gombabetegségek is sok gondot okoztak.

A gazdáknak kétszer annyit kellett dolgozniuk a földeken, mint egy átlagos évben. A bor mennyisége is jóval kevesebb lesz, jó, ha 3,5-3,8 millió hektoliter bort hoz az idei termés. A kevesebb azonban nem hoz magasabb árat, a tavalyi készletből még bőven maradt. Így a felvásárlók annyit sem adnak a szőlőért, mint egy évvel ezelőtt. A szakértők szerint, ha az árak nem változnak, sok kisebb gazda akasztja végleg szögre a pincekulcsot.

Ennek oka lehet az is, hogy a magyar bor egyre rosszabbul fogy külföldön. Az export mennyisége csökken. Külföldön ugyanis a tokajin kívül nem ismerik a jobb fajtákat és nem is fizetnek értük.

A kunsági borvidéken közben megkezdősött a korai fajták – a Csaba gyöngye és az Irsai Olivér – szüretelése. Az ország más pontjain még várnak a termelők. Az elmúlt napok valamicskét pótoltak ugyan az elmaradt augusztusi melegből, de a legtöbb gazda további napsütésben reménykedik. Két-három hetet is csúszhat a szüret – ha nem esik az eső, felszárad a talaj, és nem lesz kánikula, talán valamit javulhat a minőség.