Síremlék Szenes Hanna emlékére

A második világháborúban kivégzett Szenes Hanna emlékére avattak sírkövet pénteken Budapesten. A Kozma utcai izraelita temetőben az izraeli és a magyar állam képviselői is elhelyezték a tisztelet virágait a cionista mártír emlékére.

Szenes Hanna azon magyar zsidók közé tartozott, akiket az angol hadsereg képzett ki ejtőernyősnek. Feladatuk az volt, hogy Jugoszlávián keresztül próbálják megakadályozni a magyar zsidók deportálását. Szenes Hannát azonban a magyar határnál letartóztatták, bebörtönözték és megkínozták. A huszonhárom éves ejtőernyőst, költőt golyó általi halálra ítélték, és 1944. november 7-én kivégezték.

A megemlékezésen ott volt David Admon, Izrael Állam nagykövete, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint számos civil szervezet képviselője. A Mazsihisz ügyvezetője kiemelte:” bár brit egyenruhában, de izzó zsidó szívvel érkezett Magyarországra Szenes Hanna, akiben a szolidaritás szobrát tiszteljük.”

Szenes Hannát kivégzése után a budapesti Kozma utcai izraelita sírkertben temették el. 1950-ben hamvait Izraelbe szállították. Mostantól Budapesten is síremlék őrzi a cionista mártír emlékét.