2019.02.20. 09:13
Mezőkövesd Zsóry FC: Minél több villanást akarnak
Mezőkövesd - Megismétlődik a szombati párosítás: csak fordítva és más sorozat keretében.
Mezőkövesd - Megismétlődik a szombati párosítás: csak fordítva és más sorozat keretében.
A Magyar Kupában a nyolc közé jutásért küzdenek a csapatok. A Mezőkövesd Zsóry FC számára az első felvonás szerdán 17 órakor kezdődik, a Szombathelyi Haladást látják vendégül a stadionjukban. A sárga-kékek és a zöld-fehérek a napokban az NB I-es bajnokság 21. fordulója keretében a vasi megyeszékhelyen csaptak össze. A borsodiak 2–1-re nyertek az élvonal – szinte reménytelen helyzetben lévő – sereghajtója ellen, így a mai találkozónak is abszolút esélyesei.
Minden meccs fontos
– Nehéz az ilyen és ehhez hasonló mérkőzésekről beszélni – kezdte Kuttor Attila, a kövesdiek vezetőedzője. – Arra gondolok, hogy sok csapat vagy klub súlypontozza a fellépéseit, és valamelyik sorozatot előnyben részesíti a másikkal szemben. Így elképzelhető, hogy a vendégünknél a kiesés ellen való küzdelem előnyt élvez a kupával szemben, de erre nem vehetünk mérget. Hiszen nem tudjuk, hogy milyen célt vagy célokat tűzött ki maga elé erre az esztendőre a Haladás. Ennek következtében szó szerint kíváncsian várjuk, hogy játékosaik motiváltak lesznek, vagy sem, azaz milyen állapotban érkeznek hozzánk. Magunkról annyit, hogy nálunk minden meccs, minden sorozat számít, hiszen filozófiánk változatlan: amelyik kilencven percre kimegyünk a pályára, azt meg akarjuk nyerni.
Triatlon nagyhét
A kövesdieknek – hat nyeretlen bajnoki után – úgy kellett a szombathelyi 3 pont, mint egy falat kenyér – mondtuk a szakvezetőnek, mire így reagált:
– Mi más számtan szerint kalkuláltunk. A játékot figyeltük, a játékunk pedig rendben volt, ezért tudtuk, hogy előbb vagy utóbb, de eredményesek leszünk. Villantunk néhányat, például Drazic kétszer is, és az a célunk, hogy szerdán este minél több villanást produkáljunk.
Arra a megállapításunkra, mely szerint tiszaújvárosi mintára „triatlon nagyhét” elé néznek, hiszen szombattól szombatig nagyüzem vár a csapatra, a tréner ezt felelte:
– Szombathelyen győztünk, ellenük szerdán is nyerni akarunk, és ha ez megtörtént, akkor térjünk vissza február 23-ra, a Kisvárdával szembeni bajnokira.
Ami a hazaiak összeállítását illeti: eljutottunk oda, hogy már nem beszélnek kezdőkről és cserékről, hanem kizárólag kerettagokról. A mester szerint minden attól függ, hogy az adott játékos milyen állapotban van.
– A gyepre lépők valamennyien a Mezőkövesd játékosai, ennek szellemében kell teljesíteniük – hangsúlyozta Kuttor Attila.
Iszlai és Tóth B. elviekben már szerepet kaphat, de óvatosságból még aligha vetik be őket. A maródiak listáján csak az izomsérüléssel bajlódó Szeles van.
A kezdőcsapat
A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Szappanos – Silye, Pillár, Szalai A., Vadnai – Meskhi, Bertus – Molnár G., Pekár, Vajda S. – Drazic.
Egy meccs
Tegnap egy párharcban már megrendezték az első mérkőzést:
FC Ajka – Debreceni VSC 2–3 (0–0)
[related-post post_id="4145790"]
[related-post post_id="4138239"]